Kiterjesztett fogyasztókért harcolhatnak a cégek

Kiterjesztett fogyasztókért harcolhatnak a cégek

Kiterjesztett fogyasztókért harcolhatnak a cégek

kereskedelem

2 perc

A fogyasztói magatartás egészen biztosan átalakul annak következtében, hogy az előrejelzések szerint az interneten összekapcsolt eszközök száma a közeljövőben megduplázódhat, a vállalatoknak ezért minél hamarabb érdemes megkezdeniük a felkészülést.

A Ovum globális tanácsadócég nemrég közölte legújabb jelentését, mely szerint a digitális korszakban a vásárlók viselkedése megváltozik, ezáltal – új terminológiával élve – megszületnek majd a „Kiterjesztett Fogyasztók”. 

Marketingstratégiák az IoT világában

Ez lényegében azt hivatott kifejezni, hogy a fogyasztók a világháló segítségével közvetlen kapcsolatba kerülnek a technológiával és a kereskedőkkel. Az Ovum ügyfélszolgálati csoportjának kutatási igazgatója kiemelte, hogy a közeljövőben várható fejlődés elsősorban az okosotthonok, a virtuális és kiterjesztett valóság (augmented reality), valamint a viselhető kiegészítők terén végbemenő előrelépéseknek köszönhető. Rob Gallagher szerint a vállalatoknak először át kell értékelni a meglévő üzleti modelljeiket, majd feltérképezni a megváltozott vásárlói igényeket. 

A szakértő úgy véli, hogy a szolgáltatóknak főként a tartalom, a megfelelés és a kényelem fejlesztésén kell dolgozniuk – leginkább az adatvédelem és titkosítás tekintetében – az ügyfeleik minél magasabb színvonalú kiszolgálása érdekében.

Kulcsterületté válnak az okosotthonok

A kutatás előrevetíti, hogy az eladott okostelefonok számának növekedési üteme a 2014-ben regisztrált 30 százalékról alig 3 százalékra lassul le 2020-ra. Ez arra kényszerítheti az Apple-höz és a Samsunghoz hasonló óriásvállalatokat, hogy még jobban erősítsék az innovációt az okosotthonok, a virtuális valóság és egyéb fejlődő technológiák vonatkozásában, ezáltal nyújtva személyesebb és emberközelibb élményt a fogyasztóiknak. 

Az üzleti modellek és a vásárlói magatartás megváltozásának egyik természetes következménye, hogy átalakulhat a szolgáltatók, a kereskedők és a fogyasztók közötti kapcsolat is. Borítékolni lehet, hogy ezeknek a kapcsolatoknak az időtartama hosszabbá válik, vegyük például azokat a vevőket, akik a lakásukba vásárolnak valamilyen 10-15 éves élettartamra tervezett intelligens berendezést. Az Ovum szakértői szerint éppen ezért még nagyobb szükség lesz arra, hogy a felhasználók minél zökkenőmentesebb és személyre szabottabb szolgáltatásban részesüljenek a különféle technológiák összetettsége ellenére is. 

A tanácsadó cég úgy véli, hogy az okosotthonok válhatnak a digitális innováció gyújtópontjaivá. Gondoljunk például arra, hogy az interaktív hangszórók – mint az Amazon Echo vagy a Google Home – száma „csupán” 192 millióra fog rúgni a világszerte forgalomban lévő 4 milliárd okosotthonos készülékhez viszonyítva 2021-ben, de a szerepük mégis kulcsfontosságú lesz a kiterjesztett fogyasztók mindennapjaiban. Ezek az eszközök ugyanis nagymértékben befolyásolják azt, hogyan veszik igénybe a vásárlók otthon és a lakásukon kívül a hangvezérlést, a virtuális asszisztenseket és az őket körülvevő mesterséges intelligenciát. 

Forrás: ReadWrite