EIT Digital: több kategóriában is várják a pályázókat
EIT Digital: több kategóriában is várják a pályázókat
2021. április 29.
A kezdeményezés célja a deep tech vállalkozások és a digitális technológiai oktatás támogatása. Mivel összeurópai programokról van szó, így az IoT Zóna műsorban megnéztük azt is, hogy a legnagyobb európai digitális vállalatok, startupok mennyire tudnak labdába rúgni nemzetközi színtéren.
A teljes adást itt hallgathatja meg:
Az EIT Digital egy európai nonprofit szervezet, amely azon dolgozik, hogy a digitális jövőben Európának megfelelően fontos szerepe legyen. Azt szeretnék, ha a top 5-ben, a legnagyobb, legerősebb digitális vállalatok között Európa arányos résszel – körülbelül egyharmaddal – rendelkezne.
A pályázatok célja a deep tech vállalkozások és termékek létrehozásának támogatása (Innovation Factory), valamint a digitális technológiai oktatási programok és a vállalkozói innovációs képzések létrehozásának az ösztönzése (Entrepreneurial Academy). Az EIT Digital 2022 közös néven futó két lehetőségre május 12-ig lehet jelentkezni.
Az első programban magánszemélyeket, ötletgazdákat, illetve olyan cégeket várnak, amelyek részt szeretnének venni ebben a folyamatban. Az európai szervezet is befektet, de ezen kívül is keresnek befektetőket. Az oktatási programban pedig elsősorban oktatási intézmények, cégek és egyének jelentkezését várják.
További részletekért hallgassa meg a Trend FM műsorát! Gulyás Lászlóval, az EIT Digital régióvezetőjével Imre Lőrinc beszélgetett.