Robotikai boom előtt áll az ipar
Robotikai boom előtt áll az ipar
2021. december 13.
2020-ban is tudta növelni piaci pozícióját a robotikai szektor, 2021-re pedig további 13 százalékos, rekordmértékű növekedést prognosztizál a Nemzetközi Robotikai Szövetség az éves riportjában.
Október végén publikálta az IFR éves globális elemzését, amelynek legfontosabb megállapítása, hogy 2020-ban a pandémia világpiacra gyakorolt hatása ellenére is nőtt az iparirobot-értékesítések száma 0,5 százalékkal.
A növekedést ugyan elsősorban a kínai, de mindenképpen az ázsiai piac növekedése tette lehetővé, a járvány mégis összességében pozitív hatással volt az automatizációs megoldások iránti keresletre.
„A covid-19 új kihívások elé állította a bevált termelési rendszereket és ellátási láncokat, felhívta a figyelmet a rugalmas termelés szükségességére. Továbbá a fertőzésveszély elkerülése is új modellek kialakítására sarkallta a gyártószektort, amely folyamatok kedveztek a robotikai megoldások implementálásának” – fogalmazott Ralf Völlinger, a Fanuc Europe Corporation robotikai üzletágának vezérigazgatója a jelentésben.
Ázsia hasít, utána jön Európa
2020-ban 384 ezer ipari robotot telepítettek világszerte, 2021-ben pedig 435 ezer robotot állítanak munkába, ami minden eddigi – még az abszolút rekordnak számító 2018-as – eladásokat is felülmúlja majd, ez 13 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest.
A tavalyi adatok világpiaci eloszlásban azt jelentik, hogy Ázsia jelenleg a legnagyobb piac, utána jön Európa, majd Észak-Amerika, utóbbi kettőnél 8 százalékkal csökkent a telepítések száma 2020-ban.
- Kína és Japán vezeti a piacot (csak Kína 168.400 robotot telepített 2020-ban az összesen 384 ezerből), a harmadik helyen Észak-Amerika áll, utána jön a Koreai Köztársaság, és ötödik helyen áll az első európai szereplő, Németország a 22.300-as darabszámmal.
- Magyarországon tavaly 1.116 robotot installáltak, ami 21 százalékos növekedés 2019-hez képest. Hazánk ezzel a 27. legnagyobb piacnak számít a telepítések tekintetében a világon.
Az elektronika megelőzte az autóipart
A tavalyi év legnagyobb mozgatórugója az elektronikai ipar volt, amely először előzte meg a telepítések számában korábban állandó vezető szerepet betöltő autóipart. Ennek okai közé tartoznak egyrészt a világjárvány okozta fogyasztói változások, másrészt az elektronikai alkatrészek minden mérnöki ágban kulcsfontosságúak – beleértve az autóipart és gépgyártást is –, ami rávilágított, hogy további termelési kapacitásra van szükség, amely automatizációval fejleszthető.
2020-ban átlagosan 10 ezer alkalmazottra 126 robot jutott a gyártóiparban összesen, ez Ázsiában 134, míg Európában 123, Magyarországon 120 darab robotot jelentett. Magyarországon az összes telepítés 55 százaléka az autóiparban valósult meg.
Az év egészében rekordnövekedésre számítanak
Az előrejelzett 13 százalékos növekedés oka a többi között, hogy már nemcsak a nagyvállalatok vágnak bele robotizációs projektekbe, sok kis- és középvállalkozás is elkezdte folyamatainak automatizálását robotikai megoldások implementálásával.
Ez különösen igaz a kollaboratív robotokra (kobot), amelyek alkalmazások széles körét teszik lehetővé a gyors üzembe helyezés, egyszerű kezelhetőség és programozhatóság mellett, ráadásul a dolgozók fizikai távolságának betartásában is segítenek.
AZ IFR statisztikái szerint 2020-ban az újonnan telepített kobotok száma 6 százalékkal 22.015 darabra nőtt. Ez az ipari robotok nagyjából 6 százaléka, és jól mutatja a keresletnövekedést, hogy ez az arány 2017-ben még csak a 3 százalékot közelítette meg.
Robban a kobotpiac
A kollaboratív robotok alkalmazásában az anyagmozgató megoldások (24 százalék) és az összeszerelés (21 százalék) a legnépszerűbbek. Mindezt az autóiparban használják a leginkább (35 százalék), de a leggyorsabban fejlődő iparág ebben a szegmensben az elektronikai ipar, az élelmiszeripar és italgyártás.
„A legjobban teljesítő ország a közép-kelet-európai régióban a kiegészítők eladását tekintve Magyarország” – mondta Hegyi Krisztina, az OnRobot területi értékesítési menedzsere.
„Úgy látjuk, hogy a gyártócégek gyorsan tudtak alkalmazkodni a 2020-ban és 2021-ben történt változásokhoz. Nagyon sok kkv jutott arra az álláspontra, hogy automatizálás nélkül lemarad a versenytársaktól. Egyre bővül a kiszolgált iparágak köre is. A cégek ugyanakkor észrevették azt is, hogy a járványhoz hasonló helyzetekre úgy tudnak felkészülni, ha a gyártást optimalizálják, és az emberi munkaerő mellett ipari és kollaboratív robotokat is használnak” – tette hozzá.