Okosszemüveg a futószalag mellett és a rendelőben

Okosszemüveg a futószalag mellett és a rendelőben

Okosszemüveg a futószalag mellett és a rendelőben

gyártás

7 perc

Annak idején a Google Glass a lelkes technológiai futuristák egyik kedvenc eszköze volt, ám végül fogyasztói termékként nagyot bukott. Most a fejlesztők ipari kiegészítőként élesztették újra a projektet.

Már korábban összefoglaltuk, hogy milyen különböző okok közrejátszása vezetett ahhoz, hogy a Google Glass-t végül az ágazat nagy része bukásként könyvelte el. Az elmúlt néhány évben azonban titokban tesztelték a legújabb változatot, és most a tapasztalatok alapján egy vadonatúj verzió érkezik a piacra.

Glass 2.0

Az új modell valójában nagyon hasonlít elődjéhez, azzal a különbséggel, hogy az 5 megapixel helyett 8 megapixeles minőségben képes videórögzítésre, és természetesen belül is kapott némi hardveres ráncfelvarrást. A legnagyobb különbség azonban mégis az, hogy magát a számítógéppel felszerelt oldalsó szerkezetet egy az egyben le lehet szerelni a szemüvegről, és át lehet rakni egy kompatibilis dioptriás vagy biztonsági szemüvegre.

Természetesen a Google maga is gyárt egyedi kereteket, melyeket ráadásul a vonatkozó hivatalok minősítettek ipari felhasználásra is. Ez igencsak fontos lépés, hiszen az új Enterprise Edition modellt nem a fogyasztóknak szánják és nem a facebookozás, a csetelés vagy a navigáció a fő funkciója.

Látványos összeszerelés

A vállalat közlése szerint az új Google Glass elsősorban egy AR (kiterjesztett valóság) eszköz, melynek célja, hogy a többlépcsős, bonyolult összeszerelési folyamatok során segítse a dolgozókat. Az elmúlt években a többi között a bonyolult (és legtöbbször egyedi belső felépítéssel rendelkező) traktorszerkezeteket építő AGCO, valamint a Boeing áramkörszerelő részlege tesztelte a rendszert. Azt vizsgálták, hogy az okosszemüveg miként tudja felgyorsítani a munkafolyamatokat.

AR a gyárban: kiterjesztett valóság a futószalag mellett

Korábban, a repülőgép-szerelés a következő főbb lépésekből állt: a szakember megkapta a vezetékeket, alkatrészeket, és a laptopon elérhető tervrajzok alapján kellett azokat összeszerelnie. A munkafolyamatot így folyamatosan megakasztotta, hogy a kábelekről a képernyőre nézzenek.

A szemüvegre szerelhető miniképernyő a tapasztalatok szerint is elképesztő mértékben képes felgyorsítani a hasonló munkafolyamatokat. Amikor a szakember szeretné tudni a következő lépést, csak le kell olvasnia a vezeték számát, hangvezérléssel utasítani a szemüveget, hogy mutassa, hová való, majd a kivetített képernyőn gyorsan végigkövetheti a vezeték tervezett útját, beillesztheti a helyére, és haladhat tovább.

Mindeközben mind a két keze szabad marad, így el sem kell engednie az adott drótot, ráadásul azt a típusú fejfájást is elkerülheti, melyet az okoz, amikor folyamatosan közelről távolra, majd onnan vissza kell fókuszálnia a szemnek.

AR a rendelőben

Ian Shakil 2012-ben hallott először a Google Glassról, és egy hirtelen ötlettől vezérelve megalapította az Augmedix startupot, hogy kihasználja az eszköz nyújtotta lehetőségeket az átlagos orvosi vizitek során. Újításuk, hogy vizsgálat közben a háziorvos felveszi a szemüveget, és hangosan megjegyez minden fontos részletet. Mindeközben egy asszisztens (aki akár a világ másik felén is ülhet) folyamatosan jegyzetel, esetleg hozzáférést kap a beteg korábbi adataihoz, összeveti az új méréseket, és azokat azonnal közvetíti az orvos számára.

Felméréseik szerint korábban a doktorok napjának 33%-át tette ki az adatrögzítés, ez az arány a próbaüzem során 10%-ra esett vissza, miközben a páciensekkel való közvetlen interakció 35%-ról 70%-ra nőtt. Így a technológia igazolhatóan lehetőséget adhat arra az orvosoknak, hogy az igazán fontos dolgokkal foglalkozhassanak.  

A lényegi különbség tehát az új Google Glass és a régi változata között, hogy az Enterprise Edition nem egy újabb perifériája a tolakodó és figyelemelvonó okostelefonnak, hanem pusztán egy munkaeszköz. A szemüveg csak és kizárólag azt az egy alkalmazást futtatja, amelyre a munka során szükség van, a szerelő vagy az orvos pedig a munkaidő lejártával leveszi, és otthagyja a munkahelyén. Egyelőre úgy tűnik, hogy a fejlesztőknek végre sikerült megtalálniuk a megfelelő célközönséget találmányuknak, így a Google Glass mégis a jövő része lehet.