A viselhető technológia is növelheti a profitot

A viselhető technológia is növelheti a profitot

A viselhető technológia is növelheti a profitot

gyártás

3 perc

Elképzelhető, hogy nem a fogyasztói piacon lesznek elsősorban népszerűek az okoskütyük, hanem sokkal inkább a cégek eredményeit fogják javítani a kereskedelemben vagy az egészségügyben.

Az okoskiegészítők segítségével nyomon követhető egyebek közt a fizikai aktivitás, az alvási fázisok, a tartózkodási hely, emellett viselőjük akár menet közben is ellenőrizheti e-mailjeit, vagy zenét hallgathat. A technológia mellett érvelők szerint a viselhető készülékek hatékonyabbá teszik a hétköznapokat, összekapcsolják a felhasználót a hozzátartozóival, illetve más készülékekkel, ráadásul mindehhez szó szerint csak a kisujját kell megmozdítania.

Okoseszközök a munkahelyen – Így nyerhetnek a cégek

A technológiai mamutcégek, mint például a Google, az Apple, a Microsoft, az Intel vagy akár másik fronton a Nike komoly harcot vívnak, hogy a vásárlók kegyeibe férkőzzenek. Mindezeket alapul véve igen nehéz elképzelni, hogy a hordható kütyük végső soron ne arassanak osztatlan sikert a fogyasztók körében – véli a Tech Mahindra indiai vállalat IoT-projektmenedzsere.

Felpöröghet az üzlet

Az International Data Corporation (IDC) jóslata szerint 2019-re világszerte csaknem 215 millió viselhető kiegészítő lesz forgalomban világszerte, és az éves növekedési ütem eléri a 28 százalékot. Tushar Bhatnagar ugyanakkor kiemelte: bármennyire is izgalmasnak tűnik ez a trend a fogyasztók számára, mégis inkább az eszközök üzleti alkalmazásában rejlő lehetőségeket érdemes kiemelni. A kütyük ugyanis hozzájárulhatnak a termelékenység és a hatékonyság javításához, a biztonság fokozásához, ráadásul alapot adnak a növekedéshez.

A kiskereskedelemben például a kiegészítők igazi élménnyé teszik a bevásárlást: minden fogyasztónak személyre szabott szolgáltatást biztosíthatnak, az áru kiválasztásától kezdve a fizetésig. A készülékek színesítik a törzsvásárlói programokat, illetve fel is gyorsítják a vásárlás folyamatát. A gyártásban pedig a termelékenység is javulhat azáltal, hogyha érintés nélküli, viselhető eszközök segítségével is vezérelhetővé válnak a berendezések.

Az egészségügyben jelentkező előnyök szintén nem elhanyagolhatóak. Ha az új megoldások meghatározott időpontokban megbízható és pontos információkat adhatnak a felhasználó egészségi állapotáról, akkor ennek köszönhetően az orvosok könnyebben állíthatnak fel diagnózist, kiválaszthatják a legmegfelelőbb kezelést, korszerűbbé tehetik a meglévő eljárásokat, és elősegíthetik a klinikai vizsgálatokat. 

Eddigi tapasztalatok

Az amerikai Salesforce Research felmérése alapján a viselhető eszközök tulajdonosainak a zöme arról nyilatkozott, hogy javultak az üzleti eredményeik, és 79 százalékuk egyetértett abban, hogy stratégiai fontosságúak – vagy pedig azok lesznek – a jövőbeli sikerüket illetően. Mindezeken felül további bizakodásra ad okot, hogy a megkérdezettek 86 százaléka tervezi, hogy az eddiginél több pénzt fordít majd az innovációra.

Ehhez persze hozzátartozik, hogy a felhasználók néha igencsak szkeptikusak azt illetően, vajon mennyire lesznek biztonságban a személyes adataik, hogyha ezek a készülékek tömegesen elterjednek. A szakértő úgy véli, szigorítani kell azon intézkedéseket, melyek védelmet jelentenek a fogyasztók számára. Ahhoz, hogy a viselhető technológiában rejlő potenciált teljesen ki lehessen aknázni, hatalmas mennyiségű adatot kell összegezni, illetve létre kell jönnie egy interoperábilis, egymással együttműködő rendszernek is.

Tushar Bhatnagar szerint a vállalkozásoknak úgy érdemes megtenniük a legelső lépéseket ebbe az irányba, hogy megvizsgálják, mely folyamatok során lehetne a kiegészítőket hatékonyan használni. Később ezekben a feladatokban lehet értékelni a dolgozók termelékenységét, hatékonyságát, illetve a felkészültségüket, és összehasonlítani az értékeket, mi történik, hogyha viselik a kiegészítőket, vagy ha leveszik.

Forrás: IoT Now