Növényi tetoválás a hatékonyabb öntözésért

Kapcsolódó cikkek

Növényi tetoválás a hatékonyabb öntözésért

Növényi tetoválás a hatékonyabb öntözésért

energia

2 perc

Amerikai kutatók olyan grafén érzékelőt fejlesztettek ki, amely a növényhez erősítve képes előre jelezni, mennyi időre van szükség, amíg a víz a gyökérzettől eljut a levelekbe.

Patrick Schnable, a projektben részt vevő Iowa Állami Egyetem kutatója szerint az eszköz segítségével hatékonyabb vízfelhasználás érhető el, a mérések pedig könnyebben nyomon követhetővé teszik a teljes folyamatot.

M2M óvja a növényeket a váratlan körülményektől

Az úgynevezett „növényi tetoválás” elkészítéséhez grafén-oxidot használtak, mivel ez az anyag nagyon érzékeny a vízpárára. A pára jelenléte megváltoztatja az anyag vezetőképességét, ezzel pedig mérhetővé válik a levélben a transzspiráció (párologtatás) folyamata.

A növényi szenzorokat laboratóriumi és „valós” körülmények között is sikeresen tesztelték – tájékoztatott az egyetem docense és technológiai fejlesztője. Liang Dong hozzátette: olyan érzékelők létrehozása volt a cél, amelyek olcsón előállíthatók, de ugyanakkor nagy hatékonysággal használhatók.

A szakember elmondta: első lépésként egy polimerből készült felületen kell kialakítani a grafén mintát – akár öntési eljárással, akár háromdimenziós nyomtatással. A gyártás során a mérnökök folyékony grafén oldatot terítettek szét a gépszalagba előre belenyomott mintákon, majd egy másik szalaggal eltávolították a felületről felesleget, ezzel alkotva meg magát a szenzort.

Ugyanezt a módszert alkalmazzák bizonyos viselhető kiegészítőkbe épített, illetve a nyomásérzékelő szenzorok esetén is, például az olyan intelligens kesztyűknél, amelyek a kézmozdulatokat monitorozzák.

A kutatás keretében kifejlesztett növényi szenzorok olyan apró méretűek, hogy képesek érzékelni a növényeken belüli vízáramlást, ugyanakkor nem befolyásolják a növények növekedését és a termesztést – tette hozzá a docens.

Forrás: Economic Times