Nyomtasson magának új szerveket!

Nyomtasson magának új szerveket!

Nyomtasson magának új szerveket!

egészség

3 perc

Eldőlt: a jövő piaca a 3D-nyomtatásé. A technológia fejlettsége elérte azt a szintet, ahol a mindennapos dolgoktól az egészen extrém tárgyakig már bármit kinyomtathatunk.

Az eszköz és a bele való „tinta” még persze meglehetősen drága, így egyelőre csak ipari keretek között alkalmazzák, az előállított termékekben azonban nem válogatnak. Nyomtattak már autót, ruhát, sőt emberi szöveteket is, a hamarosan megnyíló CES 2016 kiállítói viszont még ennél is merészebb dolgokat ígérnek az idén már 2500 négyzetméteres, 60 kiállítót felvonultató bemutatótérre.

CES 2016: A Dolgok Internete lesz a fő csapásirány

A transzplantációra váró betegeknek egyénre szabott szervek készülhetnek, gyógyszereit otthon is előállíthatja, és ha megéhezne, netán új autóra vágyunk, elég csak megnyomnia egy gombot. Futurisztikusnak tűnik, de napjainkban ez már mind a valóság része. 

„Becslések szerint 2016-ban csak 150 ezer új 3D-nyomtatót vásárolnak világszerte, de 15 év múlva egy teljesen hétköznapi dolognak számít majd. Bárkinek lehet belőle otthon, és kedvére gyárthatja magának az eszközöket, bútorokat, lényegében bármit, ami csak eszébe jut” – jósolta a CES-t szervező CTA (Consumer Technology Association) vezető közgazdásza, Shawn DuBravac. 

A kivizsgálással és folytonos újraíratással járó gyógyszerbeszerzés problémájára is megoldást nyújtanak a jövő nyomtatói, hiszen fogyasztható és hatóanyagaiban az eredetivel megegyező gyógyszereket is készítenek már általuk. Az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer Ellenőrző Hatóság által is jóváhagyott termékek jelentik az otthoni gyógyítás következő szintjét, hiszen a gyógyszerek akár el is térhetnek a szabványtól, és egyénre szabottan gyárthatjuk le őket a megfelelő adatok megadásával.

A soron következő CES-t 2016. január 6–9. között rendezik Las Vegasban. A kiállítás és szakmai találkozó közel 100 ezer négyzetméteren, több mint 3600 kiállítónak ad helyet, akik legtöbbször itt mutatják be a világon először legújabb termékeiket és szolgáltatásaikat a fogyasztói elektronika teljes ökoszisztémájából.