Egyes nézőpontok szerint a kiterjesztett valóság még a virtuális valóságon is túltehet.
A cégek az elkövetkezendő években egyre többször a mesterséges intelligencia segítségével juttathatják el marketingüzeneteiket a fogyasztókhoz.
A Near Field Communication kis hatótávolságú kommunikációt tesz lehetővé. A bormarketing is talált rá felületet, hogy bevesse a technológiát.
A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy cége sosem fogja eladni az ügyfelei adatait.
A különböző generációk adatmegosztási és online vásárlási szokásait vizsgálta az Epiphany amerikai piackutató cég.
A Burger King marketingesei úgy érezték, a 15 másodperces időkeret nem elég, hogy mindent elmondjanak a cég híres szendvicséről, így a Google Home okosotthon-vezérlőt kérték meg, hogy folytassa üzenetüket.
A Washingtoni Egyetem kísérletéből kiderült, hogy egy apró szerkezettel minimálisra csökkenthető az FM-hullámokon információt közlő rendszerek áramigénye.
A várostervezők, az önkormányzatok és a fejlesztők számára az egyik legfőbb kérdés, hogy miként tehetnék a településeket okosabbá és élhetőbbé.
Az orosz Promobot társaság egyik modellje kétszer is kiszabadult a tesztelésre szolgáló akadálypályáról. Hiába bizonyítja ez a szoftver rátermettségét, a gyártó inkább kivizsgálná a hibákat.
A VR-eszközök segítségével korábban elképzelhetetlen élményeknek lehetnek részesei a fogyasztók, ezt a lehetőséget pedig a reklámszakemberek sem hagyják figyelmen kívül.
A manipuláció nem ismeretlen az emberek közötti kommunikációban és az értékesítésben sem. Vajon mi lesz akkor, ha a gépek is képesek lesznek az érzelmek olvasására, és marketingcélokra használják fel az így szerzett tudást?
Sok alkalmazás az eszközök alapján számolni tudja az autókat a forgalomban, vagy épp az embereket egy forgalmas plázában. Egyetemisták tesztelték, hogy vajon eszközök nélkül, pusztán a WiFi-jel segítségével ez sikerülhet-e?
Egyes brit üzletek Bluetooth-jeladókon keresztül is küldhetnek ajánlatokat az arra járóknak.
A kereskedelmi szektorban is egyre több helyre „törhet be” a machine-to-machine, vagyis a gépek között kommunikáció, és növelheti a cégek bevételét és hatékonyságát. A Research and Market nemzetközi kutatása szerint 2015 és 2019 között évente 35 száz...
A WPP brit médiaügynökség legfrissebb kutatása szerint a fogyasztók elsősorban azért vennének hordható készülékeket, hogy kényelmesebbé és egyszerűbbé tegyék a mindennapjaikat, illetve, hogy javítsák a fizikai és egészségügyi állapotukat. ...
A hétköznapi használati tárgyakat a világhálón összekapcsoló Dolgok Internete az 1980-as években kezdte meg világhódító útját.
Drámai változásokat hozhat, hogy a fogyasztók szinte folyamatosan online élik az életüket.
Az intelligens készülékekből összegyűjtött adatok segítségével a hirdetők sokkal pontosabb információhoz jutnak a fogyasztók vásárlási szokásairól. Így jóval célzottabb reklámokkal próbálhatják vásárlásra ösztönözni a potenciális vevőket. ...
Nem akármilyen technológiát próbáltak ki az ausztrál kiskereskedelemben.
Amennyiben kérdései vannak, vagy egy konkrét problémára keres megoldást, a Vodafone IoT-szakértői rendelkezésére állnak. Lépjen velük kapcsolatba!