Ezért éri meg viselhető kiegészítőt vásárolni

Ezért éri meg viselhető kiegészítőt vásárolni

Ezért éri meg viselhető kiegészítőt vásárolni

szórakozás

3 perc

A WPP brit médiaügynökség legfrissebb kutatása szerint a fogyasztók elsősorban azért vennének hordható készülékeket, hogy kényelmesebbé és egyszerűbbé tegyék a mindennapjaikat, illetve, hogy javítsák a fizikai és egészségügyi állapotukat.

Az egészségi állapot valós idejű nyomon követése, illetve az elektronikus fizetések felgyorsítása teszi leginkább értékessé a fogyasztók számára a modern viselhető kiegészítőket – derül ki a brit felmérésből. A fitneszkarpántok segítségével a felhasználók a sportolás során nyomon követhetik a szívritmusukat, illetve a légzésüket, ráadásul a karperecek a bolti vásárlást is jóval egyszerűbbé teszik, mert a tranzakciók lebonyolításához a kiegészítőt elég csupán odaérinteni a leolvasókhoz. A SHIFT 2015 elnevezésű projekt fő célja, hogy beazonosítsa azokat a tényezőket, amelyek a fogyasztókat a viselhető kiegészítők megvásárlására ösztönzik, valamint feltárja azt is, hogy a korszerű technológiák milyen előnyökkel szolgálhatnak a márkák és a hirdetők számára.

A vállalat egyrészt tesztelte a különféle, egymással kommunikáló készülékeket, másfelől műhelynapokat – „workshopokat” – szervezett, szakértőkkel készített interjúkat, és kérdőíveket töltetett ki a felhasználókkal azért, hogy pontosan fel tudja térképezni az igényeket. A WPP elsősorban arra keresett választ, hogy a viselhető technológiák milyen módon állhatnak az emberek szolgálatába, és milyen lehetőségeket rejtenek magukban a különféle cégek kommunikációját illetően.

Trendi technológia: Mit tudnak a viselhető eszközök? >>A népszerűségi toplistát – talán nem annyira meglepő módon – az vezeti, hogy a hordható készülékek jóval kényelmesebbé és egyszerűbbé teszik a felhasználók hétköznapjait. A felmérésben résztvevők 36 százaléka jelölte meg ezt az opciót, mint az egyik fő motivációs tényezőt. A válaszadók csaknem harmada azért vásárolna okoskiegészítőket, hogy megrendeljen magának különböző termékeket és így megspórolja a hosszú várakozást és a sorban állást. A megkérdezettek 38 százalékát pedig az csigázta fel, hogy az eszközök segítségével a szobába való belépéskor szabályozni lehet a helyiségek fűtését és világítását.

A kutatás arra is rávilágított, hogy a fogyasztók 29 százaléka szeretné a kocsija ajtaját távolról kinyitni a korszerű megoldásoknak köszönhetően, hangsúlyozva azt, hogy napjaink elfoglalt és leterhelt fogyasztóinak mekkora könnyebbséget jelenthetnek az intelligens berendezések. A második alapvető szempont, amiért a britek viselhető kiegészítők megvásárlására adnák a fejüket, hogy az eszközök segítségével javíthatják az életminőségüket fizikai és érzelmi szinten egyaránt. A válaszadók 35 százaléka választotta ezt az opciót a második legfontosabb motivációs tényezőnek.

Árnyoldal: a fitnesz kiegészítők hátulütői >>A fitneszkiegészítők a jelenlegi felhasználók 76 százalékának javították már az életminőségét a felmérés alapján, miközben az okostelefon-tulajdonosok fele azt is érdeklődéssel fogadja, hogy az intelligens eszközök révén nyomon követhetik az alvási szokásaikat.

A riport ezen kívül azonosította azt az öt kulcsfontosságú területet, amelyekre nem árt a hirdető cégeknek figyelniük. A kutatás arra is rávilágított, hogy a válaszadók 13 százaléka valószínűleg a következő 12 hónap során beszerez majd valamilyen viselhető kiegészítőt, vagyis a lakosság 16 százaléka – körülbelül 8 millió felnőtt – rendelkezik majd 2016-ban legalább egy hordható eszközzel.

A SHIFT 2015 projekt alapján az alábbi opciók hozhatnak mondhatni forradalmi változást a reklámkampányok tervezése során:

  • Értesítések – a felhasználók a mobilkészülékeiken és a viselhető kiegészítőiken keresztül információkat kaphatnak a legújabb termékekről és hirdetésekről.
  • Keresgélés a hirdetések között – a fogyasztók hangutasítások alapján kérhetnek az eszközökre fizetett hirdetéseket és kiemelt akciókat.
  • A márkák hasznossága – a vállalkozások olyan szolgáltatásokat fejleszthetnek ki az ügyfeleik számára, melyeket kifejezetten csak a viselhető kiegészítőkön lehet elérni.
  • Fogyasztói élmény – a felhasználóknak valódi élményekben és kézzel fogható előnyökben lehet részük a hordható készülékeknek köszönhetően.
  • Személyre szabott tartalom – a kiegészítők által összegyűjtött személyes adatok elemzésével a hirdetők személyre szabott ajánlatokat küldhetnek.

A Mindshare UK ügynökség kutatási igazgatója, Jeremy Pounder kiemelte: „a marketingszakemberek nagyon lassan értették meg annak jelentőségét, hogy az asztali számítógépek szerepét ma már mobilkészülékek töltik be. Jó lenne, ha ezt a hibát nem követnék el ismét a viselhető kiegészítők, valamint az Internet of Things (Dolgok Internete) technológia esetében”.

Forrás: M2M Now