Nemrég rendezték meg a „Go-kart, Go-Bosch!” verseny döntőjét.
Ha csak az Internet of Things előnyeit nézzük, akkor a felhasználók az okosmegoldásokkal kényelmesebbé tehetik az életüket, a cégek pedig sokkal jobban követhetik a fogyasztói igényeket, de a termelési-gyártási folyamatot is.
A Cisco korábbi jóslata, miszerint a „minden a hálón” – Internet of Everything – napról napra egyre közelebb kerül a megvalósuláshoz, végül beigazolódhat.
Egy új technológia bevezetését fontolgató cégvezető számára kulcskérdés, hogy a fejlesztésből mekkora haszna származik, és mennyi idő alatt térül meg a befektetés.
A techipar szakértői már szinte alapértelmezésnek veszik, hogy a legújabb fejlesztések jórészt a Szilícium-völgyből érkeznek majd, de ehhez Kínának is lesz egy-két szava.
A cél az életszínvonal javítása és az „elvárosiasodás” káros hatásainak csökkentése.
Az amerikai multinacionális vállalat neve jól ismert a fogyasztói elektronika területén. Nemrég bejelentették, hogy a továbbiakban egyre inkább a Dolgok Internetére kívánnak összpontosítani.
A Dolgok Internete szépen halad a maga útján, a Gartner elemzőcég becslése szerint 2020-ra az intelligens eszközök száma elérheti a 25 milliárdot.
A Dolgok Internete és vele együtt az M2M-kommunikációban megjelenő újítások a technológia világának egyik központi témája.
Trae Vasallo korábban egy befektetési cégnél dolgozott, mostanra azonban sikeres egyéni befektetőként több IoT-startup is a nevéhez köthető.
A világ egyik vezető infokommunikációs konferenciáján mutatkozhatnak be a legjobbak.
A keresőprogramjáról híres vállalat nemrég új fejlesztőcsapatot állított fel a smart city körüli ötletelésre és az elképzelések kidolgozására.
A gépek közötti M2M-technológia és a Dolgok Internetét jelentő IoT egyre több területre tör be. Nézzünk néhány újabb példát!
Fokozatosan tör előre a Dolgok Internete. Elemzők szerint a következő egy év legfőbb kihívásai az egységesítés, a sávszélesség-növelés és a biztonsági akadályok leküzdése. Van olyan szakértő, aki a legnagyobb problémának azt tartja, hogy a Tárgyak In...
A Gemalto kutatásában arra keresték a választ, hogy miként lehetne tovább feszegetni az okosfejlesztések határait.
Az Olea Sensor Networks szenzorai ötméteres körzetben képesek beazonosítani az élőlényeket.
Az Internet of Things már most is hatással van a mindennapi életünkre, de kérdés, hogy milyen készülékeket nem szabad csatlakoztatni az internetre, és létrejön-e egy külön hálózat az intelligens eszközök számára.
A szakértő szerint a technológiai fejlődés olyan fordulópontjához érkeztünk el, ahol az egymással kommunikáló készülékek már jelentősen hozzájárulhatnak a felhasználók mindennapi életének gyökeres átalakításához, illetve a gazdasági termelékenység nö...
Kiterjesztett valóságra épülő holografikus szemüvegek, emberi szerveket nyomtató 3 dimenziós készülékek és ivóvizet előállító hirdetőtáblák - mindez már nem a távoli jövő zenéje.
Amennyiben kérdései vannak, vagy egy konkrét problémára keres megoldást, a Vodafone IoT-szakértői rendelkezésére állnak. Lépjen velük kapcsolatba!