Társalgó tárgyak – Mi kell a sikerhez?

Társalgó tárgyak – Mi kell a sikerhez?

Társalgó tárgyak – Mi kell a sikerhez?

gyártás

2 perc

Elemzők szerint a következő egy év legfőbb kihívásai az egységesítés, a sávszélesség-növelés és a biztonsági akadályok leküzdése.

Kristian Steenstrup, a Gartner elemzője szerint az Internet of Things népszerűsége folyamatosan növekszik, csakhogy ehhez a technológiának is fel kellene zárkóznia, azaz egyszerűsíteni kéne a megjelenési formáit. Mint mondja, például a németek felismerték ennek fontosságát, ugyanis itt a kormány Ipar 4.0 néven jelentősen támogatja az IoT fejlesztését, illetve felhasználási területeinek szélesítését. A szakértő szerint egyébként iparáganként tekintve is sokat változhat az IoT szerepe, mivel több cég is folyamatosan dolgozik azon, hogyan tehetné még hatékonyabbá.

Na, de mi van a fogyasztókkal?

A Forrester elemzője, Tim Sheedy szerint már a fogyasztók is hamarosan találkozhatnak IoT-alapú technológiával, mert szépen lassan megjelenhet a kiszolgáló terekben is. Ő a legnagyobb problémának azt tartja, hogy a Tárgyak Internete még mindig rettenetesen applikáció-függő, mivel szó szerint véve továbbra sem két eszköz csatlakozik egymáshoz, hanem két rájuk telepített applikáció.

Sok lesz a nyugalomból

Van, aki szerint az intelligens fejlesztésekből legjobban azok hiányoznak, akik igazán vagány módon fejlesztenék azt. Alistair Leathwood, a TNS Australia marketing-tanácsadó cég igazgatója a legnagyobb hiányosságot ott látja, hogy nincs olyan cég, amely a Dolgok Internete fejlesztések élére beállt volna. Ez különösen annak fényében is furcsa egyébként, hogy óriási pénzek vannak a technológiában, amiket jól belefektetve vissza is lehetne szerezni. A véleménnyel az Apple okosóráit vagy az autóipari fejlesztéseket látva lehet vitatkozni.

Az igazgató szerint a lehetőségek korlátlanok, csakhogy hiányoznak az egységes, nem applikációfüggő megoldások. Mint például az automata tej-utánrendelésnek nem azon kellene múlnia, hogy a készülék csatlakozik-e a Wi-Fi-hez, hanem hogy mit jeleznek a tejérzékelők.

Sávszélesség

Jogos, hogy felmerül a sávszélesség kérdése, mivel lassan minden eszközünk csatlakozik az internetre, kicsit fogyasztva ebből. Sok elemző szerint ez lehet a jövő legnagyobb problémája, mivel manapság sem ritka, hogy sokszor nem száz, hanem öt egy helyen használt gép is leterheli a hálózatot.

De Kristian Streenstrup szerint mielőtt kidobjuk az okostelókat az ablakon, gondoljunk arra, hogy nem fog minden eszköz folyamatosan a hálózaton lógni, ráadásul több IoT-alapú eszköznek inkább csak névben van köze az internethez.

Forrás: cio.com.au