Egyre több a példa rá, hogy a gyártók az AI révén újítják meg termékeiket és szolgáltatásaikat.
Az Accenture tanulmánya szerint a mesterséges intelligencia alkalmazása a gazdasági növekedés és a pozitív társadalmi hatás eléréséhez újfajta együttműködés kialakítását teszi szükségessé.
A digitalizáció már nemcsak egy lehetőség a kereskedelmi cégek számára, hanem sokkal inkább követendő trend.
A hálózatba kötött eszközök városi szinten is jelentős fejlődést és hatékonyságnövelést hozhatnak. Az újabb terep, ahol kipróbálják mindezt, az Egyesült Államok második legnagyobb városa.
A Renault-Nissan-Mitsubishi egymilliárd dolláros vállalati kockázatitőke-alapot hozott létre, azzal a nem titkolt céllal, hogy az „új mobilitásba” való befektetésekre koncentráljanak.
Ha manapság valaki biztos tippet keres, hogy hová érdemes befektetnie a pénzét, akkor a választások között a technológiai cégek és a Dolgok Internetéhez kapcsolódó projektek is felmerülhetnek.
A dél-koreai cég 300 millió dolláros innovációs alapot hozott létre az internetre kapcsolt autók fejlesztésére. A befektetés mellett a vállalat a korábban felvásárolt Harman cég tudását is kamatoztatja.
Az összefogás célja nem csupán az, hogy Magyarországon az elsők között álljon rendelkezésre az 5G-technológia, hanem az is, hogy ezt minél hatékonyabban állítsák a lakosság és a gazdaság szolgálatába.
A Juniper Research tanulmánya szerint a smart home készülékek száma 2021-re elérheti a 770 millió darabot, ez a 2016-os adatokhoz képest több mint 11-szeres növekedést jelent.
A dél-koreai gyártó kezdeményezése a csúcstechnológiás szoftverekre és szolgáltatásokra irányul.
Jövő év elején immár 50. alkalommal rendezik meg az expót Las Vegasban, ahová 3800 kiállítót és 165 ezer látogatót várnak.
Négy induló projekt csatlakozik az InnoCité MTL csoportjához. A szervezet egy montreali székhelyű inkubátorprogram, céljuk az intelligens városi megoldások kiépítése.
A fejlesztések a cégeknek alacsonyabb költségeket és nagyobb termelékenységet, a fogyasztóknak pedig minőségjavulást jelentenek.
A 2016-os Microsoft Imagine Cup verseny innovációs kategóriáját egy román fejlesztőcsapat nyerte meg viselhető egyensúly- és testtartáskövető eszközükkel.
A gyártóknak egy végtelenül gyors versenyben kell választ adniuk a rendkívül változékony fogyasztói igényekre.
A finnországi gyártó negyedik alkalommal hirdeti meg az innovációs kihívást, melynek témája ezúttal a Dolgok Internete, illetve azon belül a közbiztonság, az Ipar 4.0, a járművek és az okosvárosok is.
Rekordszámú nevezés érkezett a Novathon #withCIB-re. A bruttó 4,5 millió forintos összdíjazású verseny résztvevőinek feladata fintech ötletek kidolgozása lesz.
Az innovációs maratont 2016. június 25-26-án rendezik meg Budapesten, a megmérettetésre még várják a végzett weboldaltervezők, fejlesztők, marketingszakértők vagy hasonló területen tanuló egyetemi hallgatók jelentkezését.
A Dolgok Internete a vállalatok HR-osztályai számára is fontos lehet, hiszen ők azok, akik a megfelelő szakembereket felvehetik a céghez, illetve a képzések szervezése is kiemelt feladatuk.
Amennyiben kérdései vannak, vagy egy konkrét problémára keres megoldást, a Vodafone IoT-szakértői rendelkezésére állnak. Lépjen velük kapcsolatba!