Los Angeles is beszáll a smart city fejlesztésekbe

Kapcsolódó cikkek

Los Angeles is beszáll a smart city fejlesztésekbe

Los Angeles is beszáll a smart city fejlesztésekbe

közszolgáltatás

2 perc

A Dolgok Internete, vagyis az Internet of Things (IoT) részeként egyre több készülék – a mobiltelefonoktól az autókig, a televízióktól a hűtőszekrényekig – képes a világhálóra csatlakozni. A hálózatba kötött eszközök városi szinten is jelentős fejlődést és hatékonyságnövelést hozhatnak. Az újabb terep, ahol kipróbálják mindezt, az Egyesült Államok második legnagyobb városa.

Tedd Ross IT-vezető a kísérleti program kapcsán elmondta, hogyha a parkolóórákat, az autókat, a közlekedési lámpákat már úgyis számítógép vezérli, akkor szerinte nem olyan bonyolult ezeket az IoT-hálózatába kapcsolni. Innentől kezdve pedig az autó tudja, hogy hol van szabad parkolóhely, a lámpák pedig olyan ütemben váltanak zöldre, hogy segítsék a közlekedést.

Mit takar az I3 név?

Az I3 konzorcium a Dél-Kaliforniai Egyetemből (USC) és tech-cégekből állt össze, ennek a tagja Los Angeles városa is. Ez az innovációra összpontosító csoport fogja tesztelni a városban az okosrendszereket. A cél az, hogy összekössék a kihelyezett érzékelőket és egyéb internetre kötött berendezéseket, így hozva létre a valóságos smart city-t.

Smart city: így nyerhetnek a városok

A törekvéshez szükség van a lakosság közreműködésére is, ennek elősegítésére az I3 egyik résztvevője, a Tech Mahindra platformot biztosít egy sajátos online közösségi tér számára.

A Community Action Platform for Energy (CAPE) arra szolgál, hogy aktív együttműködés jöhessen létre a közösség, a város és a helyi cégek között, vagy – a magánszférát tiszteletben tartó módon – adatokat oszthassanak meg egymással. Az online térben a szomszédok jelezhetik, hogyha például olcsóbb megújuló energiát vagy víztisztító rendszert keresnek, a cégek pedig versenyezhetnek az üzletért. 

A CAPE ugyanakkor csak egy elem a sok közül az I3-rendszerben, melyek segítenek az Internet of Things technológiát szerves részévé tenni a város működésének. Los Angeles az I3-n keresztül együttműködik a helyi egyetemmel és a kereskedelmi partnerekkel. A fejlesztés célja az is, hogy összegyűjtve az adatokat, jobb döntéseket hozhasson a városvezetés, aminek köszönhetően optimalizálható a közlekedés, csökkenthető a bűnözés mértéke, de az üzleti vállalkozások is még jövedelmezőbbé tehetők.

Forrás: Voanews