Jól járhatnak az okosvárosok az elektromos rollerekkel

Jól járhatnak az okosvárosok az elektromos rollerekkel

Jól járhatnak az okosvárosok az elektromos rollerekkel

big data

2 perc

A Dublin Városi Egyetem (DCU) által indított e-roller program célja annak monitorozása, hogy a mesterséges intelligencia és a számítógépes látás hogyan javíthatja a közlekedésbiztonságot, valamint, hogy mennyire használhatók fel az így nyert adatok.

A Smart DCU program pilot időszakában a Luna mikromobilitás-technológiai céggel, a TIER járműüzemeltetővel és az ír adatelemzési kutatóközponttal (Insight) dolgoznak együtt.

Andrew Fleury, a Luna társalapító-vezérigazgatója szerint a mostani kutatás az elektromos mikromobilitási járművek biztonságának és városi értékének vizsgálata mentén segíthet egy élhetőbb jövő kialakításában. Az eredmények pedig nemcsak Írország szempontjából, hanem globális szinten is hasznosak lehetnek. „A projekt emellett lehetővé teszi, hogy Dublin még okosabbá válhasson” – tette hozzá.

A technológiájukkal felszerelt 30 TIER közlekedési eszköz algoritmusok segítségével észleli a gyalogosokat és szegmentálja a sávokat, így látható, hányan vannak a rollerek közelében. Továbbá az is azonosítható, hogy gyalogosokról, kerékpárosokról vagy autókról van-e szó.

De az e-rollerek figyelmeztetést küldenek majd az esetleges torlódásokról, monitorozzák az utak állapotát, és az utcai infrastruktúrát is képesek lesznek feltérképezni. Sőt, az is észlelhető lesz, ki vagy mi van túlságosan közel az úthoz, hőtérkép segítségével pedig azonosíthatók lesznek az utcai események, a problémás csomópontok vagy a nem megfelelően közlekedő kerékpárosok.

A tesztelés hat hónapig fog tartani, és kizárólag az egyetem területére, annak 18.000 hallgatójára és csaknem 2.000 alkalmazottjára korlátozódik majd.

Az ír kormány még februárban hagyta jóvá az elektromos rollerek és e-kerékpárok használatára vonatkozó törvénytervezetet. A várható jogszabályi változás hatására számos mikromobilitási szereplő jelentette be az ír piacra vonatkozó terveit.

A Zeus, a Zipp és a Bleeper ír cégek a jogszabályok elfogadása után startolnak, míg a holland Dott és az észt Bolt is a szigetországban kíván terjeszkedni. A Free Now Taxi a TIER-rel együttműködve, saját alkalmazásában tenne elérhetővé mikromobilitási járműveket. A Bird pedig bejelentette, hogy 150 millió dollárnyi beruházást tervez több mint 50 európai helyszínen, beleértve Dublint, valamint Cork, Limerick és Galway városát is.

Forrás: