Újságírókkal a fedélzetén ütközött az önvezető autó

Kapcsolódó cikkek

Újságírókkal a fedélzetén ütközött az önvezető autó

Újságírókkal a fedélzetén ütközött az önvezető autó

autó

3 perc

A TechCrunch portál munkatársai épp egy startup demonstrációján vettek részt, amikor bekövetkezett a baj.

Három újságíró és a fejlesztésért felelős Phantom AI cég két alapítója ült az önvezető rendszerekkel felszerelt Hyundai Genesisben az ütközésnél. Személyi sérülés nem történt, és az autó sem szenvedett súlyos károkat. Az eset azonban fontos tanulságokkal szolgálhat a próbavezetések során szükséges körültekintésről.

Elszabadult rakomány okozta a balesetet

A demonstráció során a startup kettes szintű önvezető rendszerét tesztelték: a fejlett vezetéssegítő megoldás (ADAS) lehetővé teszi, hogy a jármű az autópályán magától képes legyen a sávban maradni, és megfelelő távolságot tartani az előtte haladóktól. A program a teszt során rendben működött, nagyjából stabilan tartotta a 100 km/óra körüli sebességet.

Halálos balesetet okozott az önjáró autóEkkor azonban egy kisteherautóról egy rosszul rögzített szemeteskuka esett az útra. A Hyundai előtt haladó autó hirtelen fékezett, hogy elkerülje az ütközést a kukával, ezért az önvezető kocsiban ülő tesztpilóta is azonnal tövig nyomta a fékpedált.

A karambolt nem sikerült elkerülni, de legalább sikerült annyira lelassítania a járművet, hogy ne történjen komolyabb baj. A cég később részletes leírást adott az incidensről a rendszer elemzései alapján.

A kiiktatott vészfék hátulütői

Ahogy a társaság tájékoztatásából kiderült, a probléma az volt, hogy épp a demonstráció előtt kikapcsolták a rendszerbe épített vészféket, mivel a korábbi próbaüzem során sokszor indokolatlanul is megállította a járművet. Így a baleset elkerülésének felelőssége teljesen az emberi sofőrre hárult, aki viszont egy-két másodperccel később reagált a problémára.

A tapasztalatokról a Phantom AI kiemelte: az ütközés könnyen elkerülhető lett volna a vészfékkel, ami az emberi sofőrnél is gyorsabban tudta volna teljesen lefékezni a gépkocsit. Az eset fontos tanulság lehet az összes fejlesztőnek, hogy a tesztvezetéseknél soha nem szabad üzemen kívül helyezni a biztonsági megoldásokat, hiszen nagy sebességek mellett a legkisebb probléma is jóval nagyobb bajt okozhat.

Az ütközés után a stáb tovább ment a következő helyszínre, ahol a startup egy másik önvezető fejlesztését tesztelték. Ez egy négyes szintű, azaz teljesen autonóm rendszert volt, amelyet egy csendes kertvárosi negyedben próbáltak ki. Elsőre furcsa döntésnek tűnhet, hogy egy baleset után azonnal beülnek egy másik önvezető járműbe, mely szintén a Phantom AI fejlesztésével van felszerelve. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a második tesztúton sokkal alacsonyabb sebességekkel haladtak, és jóval kisebb volt a forgalom.

Forrás: TechCrunch