Szoftverhiba okozta a tragikus autóbalesetet

Kapcsolódó cikkek

Szoftverhiba okozta a tragikus autóbalesetet

Szoftverhiba okozta a tragikus autóbalesetet

autó

1 perc

Az Uber egyik önvezető tesztautója még márciusban ütött el Arizonában egy, a biciklijét az úton áttoló gyalogost. Ez volt az autonóm járművek történetének első halálos balesete.

A cég az esetet vizsgálva arra jutott, hogy a baleset az egyik szoftver hibájából következett be. Ennek a programnak a feladata, hogy elbírálja, miként reagáljon az önvezető gépkocsi az útjába kerülő akadályokra. Az Information lapnak adott nyilatkozatban a vizsgálat eredményeit ismerők elmondták, az autó szenzorai észlelték ugyan a gyalogost, a szoftver azonban úgy értékelte, hogy nincs szükség beavatkozásra.

A sofőr nélkül közlekedő autók rendszere – köztük az Uber szoftvere is – úgy van kialakítva, hogy kiszűrje az úgynevezett „fals pozitív” jelzéseket adó objektumokat. Ezek azok a jármű útjába kerülő tárgyak, amelyek miatt nincs szükség megállásra, mint például az úttesten heverő üres nejlonzacskó vagy egy sörösdoboz. Ebben az esetben valószínűleg nem volt elég érzékenyre állítva a rendszer, így a jármű nem reagált kellően gyorsan.

Az autómegosztó cég kifejezetten fontos befektetésként tekint erre a tesztsorozatra. Fejlett technológiákkal foglalkozó egysége (Advanced Technologies Group, ATG) mintegy 1500 munkavállalót, köztük sok elismert mérnököt alkalmaz. A vállalat vezérigazgatója, Dara Khosrowshahi korábbi publikus kommentekben azt írta, hogy cége társulna a többi, vezető nélküli járműveit kipróbálásra bocsátó fejlesztőcéggel. „Csak akkor nyerhetünk, ha az önvezető piac minden egyes szereplője összefog, és a közös hálózat jelenti az üzlet alapját”  – fogalmazott korábban a vállalat CEO-ja.

Forrás: