Újabb vezetéstámogató rendszert fejleszt a GM

Kapcsolódó cikkek

Újabb vezetéstámogató rendszert fejleszt a GM

Újabb vezetéstámogató rendszert fejleszt a GM

autó

2 perc

A jelenleg használt Super Cruise következő generációs változata először a 2023 után piacra kerülő Cadillac gépkocsikban lesz elérhető. Az Ultra Cruise az ígéretek szerint a közlekedési helyzetek 95 százalékát képes lesz emberi beavatkozás nélkül megoldani, ugyanakkor messze áll még a teljes önvezetéstől.

A 2020-ban beharangozott rendszert az autógyártó úgy jellemzi, mint amely az Egyesült Államok és Kanada közútjain lehetővé teszi a háztól házig tartó vezetéstámogatást. Újdonsága, hogy már nemcsak a korábban monitorozott utakon működik, hanem a tervek szerint látványosan bővül a szolgáltatással használható úthálózat – először 3,2 millió kilométerre, majd akár 5,4 millió kilométer fölé.

Ez nagy előrelépés lenne az előző változatot képest, amely csak több mint 300 ezer kilométernyi észak-amerikai, valamint majdnem ugyanennyi kínai autópályán kínál hasonló szolgáltatást.

A fejlesztés eredményeként a rendszer felismeri és reagál az állandó közlekedésfigyelő rendszerekre, dinamikus kijelzőn keresztül látja el információval a sofőrt, követi a navigációs útvonalakat és a sebességhatárokat. Akár automata üzemmódban, akár utasításra sávot vált, képes jobbra vagy balra kanyarodni, kikerülni az útjába kerülő tárgyakat, valamint leparkolni a tulajdonos kocsibehajtójánál.

A házon belül fejlesztett Ultra Cruise a General Motors közlése szerint nem az előd helyére pályázik, inkább annak prémium verziójaként pozícionálják, főleg a drágább modellekbe. Érzékelőként egy 360 fokos kamerarendszert, radart és LIDAR szenzorokat használ a rendszer, amelyek segítségével 3D-ben érzékeli a jármű a környezetét.

Az autonóm vezetés második szintjét részben automatizált vagy félig autonóm szintnek is nevezik. Ekkor egy vagy több vezetési módban egy vagy több vezetőtámogató rendszer lép működésbe, de az autósnak bármikor képesnek kell lennie az irányítás visszavételére.

Az új fejlesztés ugyanakkor továbbra sem alkalmas arra, hogy a sofőr elkalandozzon, netán elaludjon a volán mögött. A kettes szintű önvezetést biztosítani képes Ultra Cruise nehezen birkózik meg a komplex kereszteződésekkel és egyes szituációkkal, illetve elődjéhez hasonlóan egyszerűen kikapcsol, ha „segítségkérésére” a sofőr nem reagál. A biztonság érdekében egy monitor folyamatosan figyeli a volán mögött ülő tekintetét is.

Forrás: