Intelligens autó: ideje formába hozni a piacot

Intelligens autó: ideje formába hozni a piacot

Intelligens autó: ideje formába hozni a piacot

autó

3 perc

Amikor egy új iparág még éppen csak kialakulóban van, gyakorta előfordul, hogy a piac technológiai szempontból eléggé töredezett. Ekkor szükségesek az egységes szabványok, amelyek segítik a technológia terjedését és utat mutatnak a gyártóknak.

Az internetre csatlakozó autó friss és várhatóan egyre népszerűbb trend, a fejlesztéseket nézve sok szempontból hasonló folyamatot látunk, mint az okostelefonok korszakának hajnalán. Akkortájt minden gyártó cég minél előbb próbált a játékba kerülni, és meghatározó szerepet betölteni a piacon. Valamennyi vállalat a saját elképzelései szerint alakította a szoftverét, és ennek melléktermékeként maga a hardver (tehát a telefon) sok esetben elég gyenge konstrukció volt. Ezután az Apple az iOS-szel, a Google az Androiddal megpróbált egységes szabványokat kidolgozni,  aminek következtében gyakorlatilag „helyreállt” a piac, és azóta az okostelefonok elképesztően sokat fejlődtek.

Az összekapcsolt (connected) járművek esetében hasonló tendenciáknak lehetünk szemtanúi. A fejlesztők többnyire igyekeznek helyet szerezni maguknak az ügyfelek házában, a hétköznapi életet jelentősen átalakító autók és az okosotthonok ígéretével. A Dolgok Internete világában sok más mellett az intelligens otthonokhoz kapcsolódó járművek is izgalmas területnek számítanak.

Egyre okosabbá válnak a kocsik

Mostanra valamennyi nagyobb autógyártó előállt már az intelligens gépkocsikra vonatkozó saját megoldásával. Az autók többségében van már valamilyen régebbi típusú érintőképernyő, amelynek segítségével lehet vezérelni a zenelejátszást, a fedélzeti számítógépes diagnosztikát, továbbá az alapvető funkciókat (a fűthető üléseket vagy légkondicionálást). 

Az élen járó gyártók olyan alkalmazásokat is piacra dobtak, melyek képesek előre beprogramozni a járművet, kinyitni az ajtókat, sőt akár kimutatást készítenek a korábbi utazásokról. Ehhez azért fontos hozzátenni, hogy még erősen fejlesztés alatt állnak ezek a technológiák. 

Ebből a szempontból a Teslának sikerült eddig elvinnie a pálmát a versenytársak elől. A vállalat ugyanis már az összes említett fejlesztést végrehajtotta, és a cég autómodelljei hasonlítanak a leginkább arra, ahogy a jövő csatlakoztatott járműveinek ki kellene nézniük.

Minthogy az összes vállalat gőzerővel dolgozik saját rendszerei felépítésén, egy bizonyos szempontból még mindig csak az összekapcsolt járművek piacának kezdetét látjuk. Éppen emiatt a szakértők szerint égető szükség lenne egy „Android-típusú”, egységes szabványok alapján működő rendszer létrehozására az okosjárművek, az intelligens otthonok és lehetőség szerint a Dolgok Internete esetében is.

Kommunikációs hiányosságok 

Csakúgy, mint a múltban több iparág esetében, a technológiai töredezettség most is együtt jár azzal, hogy a különböző gyártók készülékei nem képesek kommunikálni egymással. Ebben is az egységes szabványok jelentenék a továbblépést. A Techcrunch összegzése szerint ahogyan elindulnak ezen az úton a fejlesztések, a gépek és a felhasználók közötti kapcsolatfelvétel sokkal gördülékenyebbé válik, és mindez új lehetőségek széles tárházát nyitja meg a piacon.