Így tanulhatnak a jövő sofőrjei

Kapcsolódó cikkek

Így tanulhatnak a jövő sofőrjei

Így tanulhatnak a jövő sofőrjei

autó

3 perc

Az autóipari technológiák őrült tempójú fejlődése nemcsak olyan izgalmas újdonságokkal szolgál, mint az önvezető autók, de komoly kihívásokat is jelent a közlekedésbiztonsági szakemberek és a járművezető-képzés számára.

Míg néhány éve utópisztikusnak tűnhetett a gombnyomásra működő parkolás, az elektromos autóval megtett többszáz kilométeres táv vagy az online elvégezhető KRESZ-tanfolyam, ezek ma már egyre inkább a hétköznapok részévé válnak, miközben az önvezető autók is itt kopogtatnak az ajtón.

„A járművek és az autóvezetés ilyen intenzitású fejlődése mindenképpen szükségessé teszi a járművezető-képzés újragondolását, ezért a témáról nemrég konferenciát rendeztünk a szakma számára, hogy az egyes területek szakértőivel körbejárjuk, az előttünk álló 5-10 évben milyen új feladatokra, új technikai rendszerek használatára kell felkészíteni a sofőröket, ezt milyen oktatási módszerekkel, illetve eszközökkel lehet megtenni, és mennyi időnk van egyáltalán a felkészülésre” – összegezte Szőcs Károly, az E-Educatio Információtechnológia Zrt. vezérigazgatója. 

Az autóipar fejlődésének iránya egyértelmű: a legfontosabb cél a környezettudatosság és az autóbalesetek túlnyomó többségéért felelős emberi hibalehetőségek kiküszöbölése. Emellett az időskorú és bizonytalan vezetők egyre nagyobb aránya, a növekvő forgalomsűrűség és a vezetéstámogató rendszerek térhódítása is nyomást gyakorol a fejlesztésekre. 

A 2050-ig uniós célként meghatározott nulla halálos közúti baleset elérésében fontos szerep juthat a vezetéssegítő rendszereknek, mivel alkalmazásukkal a jármű kiigazíthatja, illetve elkerülhetővé teheti az emberi mulasztást. „Az emberi szem érzékelését és a döntés szükségességét egyelőre nem lehet tökéletesen kizárni. Mivel azonban a balesetek szinte teljes mértékben emberi okokra – 71%-ban észlelési, 20%-ban döntési hibára, 9%-ban pedig a nem megfelelő beavatkozásra – vezethetők vissza, ezért a rendelkezésre álló, illetve a jövőben elérhetővé váló technológia használata és alkalmazásuk oktatása elengedhetetlen” – hangsúlyozta a szakember. 

Új oktatási technikák

Az E-Educatio adatai alapján a személygépkocsi-vezetői képzésben elektronikus távoktatást választó tanulók túlnyomó többsége az Y és Z generációt (sőt egyre inkább az utóbbit) képviseli, így az oktatásban is az ő igényeikhez és elvárásaikhoz kell igazodni a sikeres tanulás érdekében. Ez egyebek közt a mobileszközök oktatásba integrációját, vagy épp a játékosítást jelenti.

„A közlekedés fejlődése a teljes társadalomra és gazdaságra, ezen belül a személy- és teherszállításra és az oktatásra is igen komoly hatással van, ami a jövőben csak tovább erősödhet. A fejlődés iránya egyértelmű, a hatóságoknak és a képzőszerveknek pedig ezzel lépést kell tartaniuk. Az autósiskolák számára a feladat nem kevesebb, mint közúti járművezető képzés egyes elemeinek újragondolása, eközben azonban úgy kell a jövő sofőrjeit megtanítani a vezetést és manőverezést segítő, később azt részben vagy egészben átvevő legkorszerűbb eszközök használatára, hogy mindemellett maximálisan megmaradjon az önálló vezetés képessége is. Ez pedig nem lesz elképzelhető a legkorszerűbb oktatási módszerek és eszközök (e-learning és szimulátorok) és a legmodernebb oktatójárművek, mint például a konferencián bemutatott első hazai, tisztán elektromos oktatóautó bevonása nélkül” – összegezte a tapasztalatokat Szőcs Károly.