Így kerülnek biztonságba a brit autóflották

Így kerülnek biztonságba a brit autóflották

Így kerülnek biztonságba a brit autóflották

autó

2 perc

Az elsősorban háztartási készülékeiről ismert Indesit a Trimble-lel partnerséget kötve ezúttal a céges járműflották biztonságának javítására törekszik.

A vállalat ugyanis bejelentette, hogy a jövőben a Trimble GeoManager flottamenedzsment-megoldásait veszi igénybe, ami több szempontból is hasznos segítséget nyújthat a sofőröknek. A rendszert elsőként az Egyesült Királyságban található flottákban alkalmazzák majd, a vezetők biztonságának garantálása mellett további komoly szempont lesz az üzemanyag-felhasználás hatékonyságának javítása, illetve az üzleti befektetések megtérülésének támogatása.

Még több újdonság a flottamenedzsmentben >>A flottamenedzsment-rendszer valós idejű adatokat közvetít majd az Indesit szakértőinek a járművek napi működéséről és az útvonaláról, ezáltal a vállalat jobban megtervezheti a benzinfogyasztást, az autóhasználat módját és a műszaki karbantartási munkálatokat. Az azonnali információknak köszönhetően a cég emellett lerövidítheti azt az időt, ami alatt kezeli az ügyfelek bejelentéseit és az esetleges panaszokat, gyorsítva a kapcsolattartást a sofőrökkel.

Az intelligens flottaprogram lehetővé teszi, hogy feltérképezzék a sofőrök stílusát. A vezetési technika finomítása és a sebesség felülvizsgálata nem csupán csökkenti a balesetek számát és a céges autók megrongálódásának előfordulását, de az üzemanyag-takarékos vezetésre is rávezeti a sofőröket.

„Korábban semmilyen technológiát nem használtunk a vállalati flották nyomon követésére, illetve arra, hogy mérjük az autóvezetők hatékonyságát” – nyilatkozta az Indesit szolgáltatási igazgatója. Már a Trimble-lal való együttműködés kezdeti szakaszában világossá vált a próbatesztek során, hogy elég jelentős üzemanyag-megtakarítást lehet elérni a rendszerrel, több mint 18 százalékos javulást mértek mérföldenként egy gallon (1 gallon = 4,5 liter) benzin esetében. Ez az eredmény főleg a járművek átgondoltabb kihasználásának és a megfelelő fordulatszámnak köszönhető, amelyet a vezetők biztonságáról adatot szolgáltató „Driver Safety” program osztályozott különböző pontszámokkal. Alistair Dobson várakozásai szerint a jövőben megsokszorozhatják a brit flották hatékonyságát.

Hat M2M-tipp a céges autóflottákhoz >>A vállalat speciális diagnosztikai rendszerrel is ellátja majd az autókat, ezáltal valós idejű adatokat lehet nyerni közvetlenül a járművekből. A beérkező információk egyebek között hibakódokat és a motor működésével kapcsolatos problémákat tárnak majd fel, elkerülve ezzel a komolyabb meghibásodásokat.

Forrás: M2M Now