A Toyota is a 2020-as tokiói olimpiára gyúr

Kapcsolódó cikkek

A Toyota is a 2020-as tokiói olimpiára gyúr

A Toyota is a 2020-as tokiói olimpiára gyúr

autó

2 perc

A mobilitás kritikus pontnak számít majd az ötkarikás sporteseményen.

A következő nyári olimpiai és paralimpiai játékokon emberek ezreinek kell majd eljutnia egyik helyszínről a másikra. Ezzel tulajdonképpen Tokió infrastruktúráját is tesztelik majd. Nem maradhat ki mindebből a japán Toyota sem. A világ egyik legnagyobb autógyártója a nemrég bemutatott APM (Accessible People Mover) nevű, kifejezetten az olimpiára készült gépjárművekkel oldaná meg az ingázást.

A Toyota célja, hogy ez a jármű mindenki számára megfelelő „mobilitást” biztosítson, és megoldja az úgynevezett „utolsó kilométer” (last mile) problémáját. A logisztikában használt fogalom a szállítás utolsó lépését jelenti, amely magában foglalja a többi között a parkolást is.

A tervek szerint 200 ilyen járművet helyeznek majd forgalomba, amelyek a sporteseményen és azok környékén teljesítenek szolgálatot. Az alapmodell egy kis sebességű, rövid távolságok megtételére tervezett akkumulátoros járgány, melyet a látogatók és a személyzet szállítására használnak majd. A sofőrt is beleszámítva hatan férnek el benne. A kerekesszékes utasok esetében pedig az ülések felhajtásával lehet kibővíteni a helyet.

A másik modellt a tervek szerint vészhelyzet esetén vetik majd be. Ebben az üléssorok mozgatásával lehet elengedő helyet kialakítani egy hordágynak és az egészségügyi személyzetnek.

A Toyota nyolc további járművet, valamint segédrobotot mutatott be. Az elektromos motorral működő e-Palette járművek például gyakorlatilag teljesen üresek. Teljesen moduláris belső kialakításuknak köszönhetően így igény szerint bármivé – büfévé, hotellé és más hasonló „hellyé” – változtathatók át. A lehetőségek között szerepel a 2017-ben bemutatott, kerekesszékkel közlekedők szállítására is alkalmas JPN Taxi is, vagy például a biztonsági szolgálat munkáját megkönnyítő Toyota i-ROAD mobilitási eszköz is.

Önvezetés és mesterséges intelligencia

Az autógyártó olyan automatizált járművekkel tervez előrukkolni, amelyek képesek lesznek az összes vezetési funkció kezelésére Tokió meghatározott részein. Továbbá bemutatják majd a Concept-i járművet is, amely felismeri a járművezető érzelmeit és preferenciáit és a mesterséges intelligencia (artifical intelligence) segítségével kommunikálni is képes a sofőrrel.

A legmodernebb megoldásokon természetesen más cégek is dolgoznak. Például a tokiói ötkarikás játékokon arcfelismerési technológiával gyorsítanák meg a sportolók bejutását az egyes épületekbe, és önvezető taxik is beszállhatnak az utaztatásba.

Forrás: