A Montblanc e-szíjjal turbózza fel a hagyományos óráját

A Montblanc e-szíjjal turbózza fel a hagyományos óráját

A Montblanc e-szíjjal turbózza fel a hagyományos óráját

szórakozás

3 perc

A felsőkategóriás írószereiről is híres óra- és ékszeripari cég nyit az okosórák felé. Év elején mutatták be az intelligens, cserélhető e-óraszíjat.

Ez egy olyan integrált digitális eszköz, amely nyomon követi viselője tevékenységét, értesítéseket küld, távirányítóként működik és „találj meg” funkciókkal is rendelkezik. A pántot rozsdamentes acélból készült tok védi, és olyan beépített, érintőképernyős kijelzővel rendelkezik, amely a napfényben is jól olvasható. Az eszköz használattól függően akár öt napig is bírja a strapát, tölteni pedig a hagyományos micro USB-kábelen keresztül lehet.

Ezeket tudja az e-szíj

Értesítések: e-mail, szöveges üzenet, bejövő hívás, közösségi oldalak értesítői – az üzeneteket, emlékeztetőket rezgéssel jelzi.

Aktivitásmérő: nyomon követi viselője fizikai tevékenységét és a kitűzött napi célok elérését. Elmaradás esetén arra „biztatja” a tulajdonost, hogy sportoljon, a kapcsolódó okostelefon-alkalmazás pedig különböző kimutatásokkal is követi az eredményeket.

Távirányító: a készülékkel vezérelhetők a különböző okostelefonos funkciók, mint például a fotózás és a játék, a zene megállítása vagy váltás a zeneszámok között.

„Találj meg!”: 30 méteres távolságon belül a felhasználó megkeresheti óráját vagy telefonját. Ezt úgy teheti meg, ha megérinti az e-szíjat a telefon megtalálásához, vagy az okostelefonos alkalmazást használhatja az óra felkutatásához.

A pánt Bluetooth-on keresztül csatlakozik a kiválasztott androidos és iOS-es okostelefonokhoz. Az e-szíj kompatibilis a Samsung Galaxy S4, S5, Note 3 és Note 4 készülekkekkel, az Android 4.3, illetve az újabb verziókkal, valamint az Apple iPhone 4S, 5, 5C, 5S, 6 és 6 Plus telefonokkal.

Az eszköz júniustól érhető el, várható kiskereskedelmi ára 350 euró (körülbelül 107 000 forint) lesz.

Forrás: IoT Insights