3 milliárd eurót pumpálna Németország az AI-fejlesztésekbe

Kapcsolódó cikkek

3 milliárd eurót pumpálna Németország az AI-fejlesztésekbe

Több milliárd eurót pumpálna Németország az AI-fejlesztésekbe

pénzügy

1 perc

Egyre több cégnél és szervezetnél központi téma a mesterséges intelligencia.

Németország kormánya egy tavaly év végi bejelentés alapján 3 milliárd eurós tőkeinjekcióval járulna hozzá az ország exportiparának fellendítéséhez, amely így könnyebben felvehetné a versenyt az Egyesült Államokkal és Ázsiával.

Az „AI Made in Germany” című dokumentumban foglaltak alapján a 2025-ig terjedő időszakban jelentős, mesterséges intelligenciára épülő kutatás-fejlesztéseket valósítanának meg. Az összefoglalóban kitérnek rá, hogy miként veszélyeztetheti az AI (Artificial Intelligence) és az automatizált gyártás az olyan országok gazdaságát, amelyek lemaradnak a technológiai versenyben más nemzetek mögött.

Az AI alkalmazások használatát szeretnék előmozdítani az üzleti életben. Egy olyan mélyreható technológiát, mint a mesterséges intelligencia, olyan keretbe kell foglalni, amely megóvja az alapvető társadalmi értékeket és az egyéni jogokat – áll a jelentésben.

Angela Merkel német kancellár üdvözölte a kezdeményezést, hozzátéve, hogy bár Németország nem feltétlenül veheti fel a versenyt az Egyesült Államokkal és Ázsiával a mesterséges intelligenciát érintő „világuralmi” törekvésekben, az viszont mindenképpen cél, hogy megerősítsék az állam saját fejlesztéseit.

Az IT Pro cikke hozzátette: bár Németország mindig is úttörő szerepet töltött be a gyártásban és az iparban, az újabb technológiai fejlődéssel azonban az utóbbi időben kevésbé tudtak lépést tartani. A tőkeinjekción felül az oktatásra is kiemelten fókuszálnak, és a tervek szerint 100 AI-professzort is kiképeznek a közeljövőben.

Forrás: