Karácsonykor tarol igazán a mobilfizetés

Karácsonykor tarol igazán a mobilfizetés

Karácsonykor tarol igazán a mobilfizetés

pénzügy

2 perc

Bár a mobiltelefonos fizetés egyre több vásárló számára jelent vonzó alternatívát, mégsem élnek annyian a lehetőséggel napjainkban, mint ahogy arra a szakértők korábban számítottak.

A Retale mobil platform összesítése alapján ebben az évben 10 amerikai fogyasztó közül 4 vette igénybe ezt az opciót a telefonján, a táblagépén vagy az okosóráján, hogy vásárlást bonyolítson le. Ez növekvő tendenciát jelez a tavalyi 36 százalékos arányhoz képest. 

SMS-től az NFC-ig – Mobilfizetés lépésről  lépésre

Az adatokból emellett az is világosan kitűnik, hogy a felhasználók körében egyértelműen a PayPal volt a legnépszerűbb a mobiltelefonos fizetési szolgáltatást nyújtó lehetőségek közül.

A megkérdezett ezer vásárló csaknem kétharmada nyilatkozott úgy, hogy az év végi ünnepi szezonban szívesen vásárolna a telefonja segítségével ajándékot, vagy bármi mást, amire még szüksége van a karácsonyi készülődés során.

Ez a 61 százalékos arány szintén javulást mutat a tavalyi év végével összehasonlítva, tehát a fogyasztók egyre nagyobb része választja azt a boltok zsúfoltsága helyett, hogy gombnyomásra, a mobiljával vásárolja meg a fa alá kerülő ajándékokat.

Ennek fényében az sem meglepő, hogy a válaszadók 63 százaléka szívesen venné, hogyha a kereskedők az üzleteken belül is lehetőséget adnának arra, hogy a vásárlók mobillal fizessék ki a végösszeget. A legtöbben ezúttal is a PayPalra voksoltak, emellett akadtak szép számmal olyanok is, akik a saját bankjuk mobilos terminálját, vagy az Apple Pay rendszerét szeretnék viszontlátni egy boltba betérve.

Az amerikai fogyasztók főként ruhavásárlás esetén vennék igénybe a gombonyomásra történő fizetési opciót, ugyanakkor a megkérdezettek 41 százaléka ennivalót, 30 százalékuk pedig ajándékkártyákat is szívesen venne egy applikáción keresztül. 

A felhasználók 83 százaléka tartja kényelmesnek a mobilfizetési alternatívát, ugyanakkor az elmúlt évekhez hasonlóan még mindig sokan aggódnak az adatvédelem, illetve a készülékük ellopása vagy elvesztése miatt. A megkérdezett amerikai fogyasztók ezért óvatosan bánnak a pénzükkel; legnagyobb részük csak akkor érzi biztonságban magát, ha csupán 50 dollár alatti összegeket fizet a telefonján keresztül, míg a válaszadók 10 százaléka bátran kiadna akár több mint 250 dollárt is a mobilján. 

A Retale igazgatója szerint a mobilfizetés népszerűségének növekedése tagadhatatlan, főként az ünnepi időszakban, amikor a fogyasztók igyekeznek minél gyorsabbá és egyszerűbbé tenni a karácsonyi nagybevásárlást. Pat Dermody hangsúlyozta: egyelőre a piacot még a PayPal és egyéb mobilbanki alkalmazások uralják, de ahogy a fogyasztók egyre inkább hozzászoknak az Apple Pay és az Android Pay használatához, az erőviszonyok könnyen átrendeződhetnek. Rövid távon ugyanakkor a piac még túlságosan széttöredezett lehet ahhoz, hogy számottevő emelkedés következzen be – véli a szakember.

Forrás: NFC World+