Szállóvendég? Felejtse el a szobakulcsot

Szállóvendég? Felejtse el a szobakulcsot

Szállóvendég? Felejtse el a szobakulcsot

még több IoT

2 perc

Az OpenKey által fejlesztett alkalmazás segítségével okostelefonnal is be lehet jutni a szállodai szobákba és sorban állás nélkül elintézni a be- és kijelentkezést.

A modern hotelek vendégei a jövőben elfelejtkezhetnek a kulcsokról, hiszen a szobáikba akár már az okostelefonjuk segítségével is bejuthatnak. Az OpenKey fejlesztőit az inspirálta, hogy bár a vendéglátás az elmúlt 30 év során radikálisan átalakult, a szállodaiparban továbbra is a 80-as évek technológiai megoldásait alkalmazzák. A vállalat ezért egy speciális okostelefonos alkalmazással lépett a piacra, amely lehetővé teszi, hogy a vendégek mobiljukon jelentkezzenek be és ki a szobáikból, illetve, hogy kinyissák a lakosztályuk ajtaját.    

A fejlesztést egy alapos háttérkutatás előzte meg; a cég szakértői arra igyekeztek választ találni, hogy a szállóvendégek mennyire nyitottak az új technológiákra. Az eredmény egyértelmű volt, hisz a megkérdezettek 64 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szívesen venné igénybe mobiltelefonját a szobába való bejutáshoz a kulcsok helyett – ez az arány az üzleti úton lévők esetében még magasabb, 71 százalékos volt. A válaszadók 73 százaléka a recepció előtti sorokat is szeretné kicselezni és automata bejelentkezésre használni okoskészülékét, míg szintén a vendégek 73 százaléka jelentkezne ki az előírt időpontnál később a mobilján.

Digitális kulcsokat vezet be a világhírű szállodalánc >>Az OpenKey alkalmazása egy olyan nyílt forráskódú szolgáltatás, amelyet a ma már számos hotelben megtalálható RFID (rádiófrekvenciás azonosítás), NFC (Near Field Communication) vagy Bluetooth-alapú elektronikus zárakhoz lehet csatlakoztatni. A kezdeményezésben részt vevő szállodák vendégei így egyetlen telefonos platformon keresztül juthatnak be a szobáikba, nem kell minden egyes alkalommal új applikációkat letölteniük, ha egy másik szállodaláncnál vették ki a lakosztályukat.

A jelenlegi tervek szerint az OpenKey rendszerét elsőként a HOFTEL ingatlanbefektető csoport hoteleiben kezdik el használni a következő év júniusától kezdődően.

A rendszer egyébként a bankoknál is alkalmazott kódolási technikával biztosítja a vendégek adatainak biztonságát, így bárki gond nélkül megoszthatja a digitális kulcsot egy családtagjával vagy barátjával egy adott napszakban. Az applikáció iOS-alapú és androidos készülékekkel is működik, a felhasználók pedig egyedi jelszavakat is beállíthatnak, amelyeket a szobába való bejutáshoz kell beütni. Ha pedig a fáradt utazók reggel elalszanak, akkor egyetlen gombnyomással értesítik a későbbi kijelentkezésről a recepcióst, aki nyomban jóváhagyhatja a kérést.   

A vállalat digitális stratégiáért felelős igazgatója szerint egy olyan új megoldást hoztak létre, amely a szállodák és a vendégek igényeihez egyaránt illeszkedik. A vendégek ugyanis a digitális kulcsokkal egyetlen gombnyomásra bejuthatnak a szobáikba, míg a recepciósoknak is sok időt spórolnak meg az adminisztráció során, így hatékonyabbá válhat a munkaszervezés – tette hozzá Catherine Smith. 

Forrás: Connected World