Mit hoz az adatvezérelt jövő a labdarúgásban?

Kapcsolódó cikkek

Mit hoz az adatvezérelt jövő a labdarúgásban?

Oroszország után Katar – Mit hoz az adatvezérelt jövő a labdarúgásban?

még több IoT

4 perc

A IoT és a foci kapcsolata még mindig igen korai stádiumban van, de ez a kapcsolat már most is több területen gyümölcsöző. Arról természetesen még később születnek tanulmányok, hogy a 2022-es katari, „téli” világbajnokság idejére hová fejlődhet a sportban alkalmazott technológia. De addig is nézzünk néhány további már létező vagy hamarosan megvalósuló fejlesztést.

Ahogy a cikksorozatunk első részében végigvettük, a Big Data számít az egyik kiemelt területnek. A beépített szenzoroknak és a valós idejű, nagy mennyiségű adatgyűjtésnek köszönhetően a mostani edzőknek már megvan a lehetőségük arra, hogy azonnali elemzéseket végezzenek a pályán lévő játékosaikról, és ennek megfelelően változtassák meg a csapat taktikáját.

Ráadásul az IoT-nak és az egységes technológiai platformoknak köszönhetően ugyanahhoz az információhoz férhetnek hozzá a műsorszolgáltatók és a szurkolók is – legyenek bárhol. Ehhez elegendő a megfelelő okostelefonos applikáció letöltése.

A második részben arról is szó volt, hogy a világhálóra csatlakoztatott eszközök a biztonsági rendszerekben is előrelépést hoznak. A smart megoldások részei lehetnek az arcfelismerő kamerák, az ujjlenyomat-olvasó eszközök vagy az okos-tűzoltórendszerek is.

A várakozások szerint a jövőben az IoT és a machine-to-machine (M2M), vagyis gépek közötti megoldások használatával az egész világon megszűnhetnek a stadionkatasztrófák. A rendőrség és a biztonsági szolgálatok analizálhatják és nyomon követhetik valamennyi nagyobb szurkolói csoportosulást, hogy elejét vegyék a túlzsúfoltságnak vagy a csoportok közötti összecsapásoknak.

Meccs közben érkezik a sör

A helymeghatározás és a mobilkommunikáció is futurisztikus lehetőségeket biztosít – ahogy azt az alábbi videó is mutatja.

A hosszas várakozás a sörcsapok és a hot-dogos előtt rendkívül frusztráló lehet, miközben a csapatunk a pályán a győzelemért rohamoz, de az okostechnológia erre is kínálhat megoldást. Az algoritmus megkeresi azt a standot, ami a legközelebb van a nézőhöz, vagy éppen a legkisebb sor kígyózik előtte. A készpénz mellőzése, így például az érintésmentes NFC-s fizetési megoldások szintén tovább gyorsítják a sorok haladását. De az appok használatával a szurkolók akár a helyükhöz is kérhetik az áhított frissítőt.

Bár az négy év múlva sem valószínű, hogy a kitikkadt drukkereknek majd drónokkal szállítják ki az innivalót, de a stadion körüli gyűjtőpontokra akár a robotrepülők is vihetik az előre megrendelt, behűtött (és engedélyezett) italt.

És még nem is beszéltünk magáról a játékról. Jönnek a még intelligensebb ruhák, szenzorok. Ezektől az várható, hogy az IoT által tisztább és korrektebb mérkőzések lesznek. Az innovációk sora azonban nemcsak a játékosok teljesítményét növelheti, hanem emberéleteket is megmenthet. A teljesítménymérő szenzorok a többi között mérik a pulzust is, és azonnal értesítik a klub orvosait, ha a pályán játszó csapattagnál bármilyen súlyosabb problémát észlelnek.

Az oroszországi megmérettetés győztese a francia csapat lett. A 2022-es foci-vb a 22. világbajnokság lesz, melyet a szokásos időszaktól eltérően november 21. és december 18. között Katar rendez.

Forrás: