Így lesznek sikeresek a jövőre felkészült vállalkozások
Így lesznek sikeresek a jövőre felkészült vállalkozások
2020. szeptember 21.
A Vodafone Business Future Ready Report címen átfogó tanulmányt készített világszerte mintegy 2600 cég bevonásával, melyben a vállalkozások üzleti ellenállóképességét, valamint a jövőre való felkészültségüket vizsgálták.
Az eredmények értelmében a „jövőre felkészültek” jellemzői közé tartozik, hogy pozitívan állnak a változásokhoz, nyitottak az új technológiákra, átfogó üzleti stratégiával rendelkeznek, rendszeresen tájékozódnak az aktuális tendenciákról és gyorsan reagálnak az új trendekre, kihívásokra.
Korunk legsikeresebb cégei alkalmazkodóképesek, valamint ember- és célközpontúak – mutatott rá a Vodafone Business új, átfogó kutatása. A tanulmány mintavétele két szakaszban – a COVID-19 válság előtt és alatt – történt, világszerte több mint 2600 cég bevonásával.
A tanulmány különböző szempontok szerint határozza meg a leginkább ellenálló, úgynevezett „jövőre felkészült” társaságokat, az általuk adott válaszok, valamint a velük készített interjúk alapján. A kutatási eredmények megmutatták, hogy mely viselkedésmódok és attitűdök állnak a legszorosabb összefüggésben például a jövőbeli pénzügyi teljesítménybe vetett bizalommal.
A hat fő jellemző
– Pozitívan áll a változáshoz. Örül a változásnak, és a jövő gondolata izgalommal tölti el.
– Nyitott az új technológiák felé. Elismeri a technológia hatékonyságát az üzleti kihívások megoldásában.
– Egyértelmű lépéseket tesz a digitális üzleti átalakulás felé. Rendelkezik egy ütemtervvel, amely kijelöli, miként alakíthatja át üzleti tevékenységét a technológia.
– Részletes stratégiát fogalmaz meg. Az ilyen vállalkozások átfogóbb üzleti stratégiával rendelkeznek, amely dokumentált, konkrét, megfelelő finanszírozással alátámasztott és megalapozott.
– Rendszeresen tájékozódik a releváns tendenciákról és bizonytalanságokról. Világosan meghatározta a vállalkozást alakító erőket, és a vezető gondolatvezérekhez fordulnak segítségért.
– Alkalmazkodó. Gyorsan reagál az új trendekre vagy kihívásokra, és gyorsabban tud piacra lépni, mint a versenytársai.
A kutatás megmutatta, hogy világszerte a vállalatok 20 százaléka felel meg a „jövőre felkészült” cégek főbb szempontjainak, ami egyebek mellett az alkalmazkodóképességet, a technológia iránti nyitottságot és az egyértelmű transzformációs célokat foglalja magába.
Üzleti várakozások a COVID idején
A Future Ready Report kitért továbbá a vállalkozások COVID alatti gazdaságai várakozásaira is: eszerint a válaszadó cégek 30 százaléka számított arra, hogy a pandémia ideje alatt a nyeresége növekedni fog. Ugyanezen vállalkozások 57 százaléka úgy gondolja, hogy a nyeresége a következő öt évben is növekedni fog.
A kutatás reflektál továbbá arra a tényre is, miszerint – ahogy arra az elmúlt időszak rávilágított – a munka a legtöbb esetben bárhonnan elvégezhető. A cégeknek a túlélés érdekében alkalmazkodniuk kell ehhez az új munkavégzési formához:
- a „jövőre felkészültek” 71 százaléka már legalább egy új technológiai beruházást megvalósított a világjárványra adott közvetlen válaszként.
- 44 százalékuk pedig arra számít, hogy a munkavégzés helyének tekintetében kialakult rugalmasság a járvány után is megmarad.
„Az elmúlt hónapok eddig nem látott kihívások elé állították az egész társadalmat – magánszemélyeket és az üzleti élet szereplőit egyaránt. Ezek leküzdése nagyfokú rugalmasságot és sokszor emberfeletti teljesítményt igényelt. Szerencsére sokan vannak azok, akik innovatív gondolkodásukkal, rugalmas hozzáállásukkal bizonyították, hogy képesek túllendülni nehéz és váratlan helyzeteken. A mi célunk egyrészt, hogy minden vállalkozást segítsünk abban, hogy ők is felzárkózzanak a ’jövőre felkészült’ vállalatok mellé, másrészt pedig, hogy ösztönözzük, elismerjük azokat, akiknek ez már sikerült” – összegezte Király István, a Vodafone Magyarország vállalati szolgáltatások üzletágának vezérigazgató-helyettese.