A Google is beszáll az okosóraversenybe
A Google is beszáll az okosóraversenybe
2016. december 29.
A keresőóriás korábban csak a viselhető kiegészítők operációs rendszerét fejlesztette, most azonban a hírek szerint saját hardver készítésébe fogott.
A Google okosórás platformja az utóbbi hónapokban különösen rossz helyzetbe került, az IDC legutóbbi elemzése szerint Android Wear rendszerre építő eszköznek a piacon nem hogy dobogós helyet nem sikerült szerezni, de még az első ötbe sem került be ilyen készülék gyártója – számolt be róla a HWSW.
Most azonban új kiegészítő gyártásába kezd a vállalat. Nem közvetlenül a Google fog felelni a hardveres alapok kidolgozásáért, mint ahogy tette azt a Pixel okostelefon esetén, vagy ahogy az Apple is teszi nagyjából minden okoseszközével, hanem a Nexus telefonokhoz hasonlóan más gyártókat fog megbízni az óra kivitelezésével. Hogy pontosan melyikeket, azt azonban egyelőre nem árulták el.
A Google ráadásul nem egy, de mindjárt két órával rukkol majd elő, a várakozások szerint már jövő év első negyedében. A készülékek lesznek az első, Android Wear 2.0-val érkező modellek, amelyekkel a cég iránymutatást szándékozik adni a gyártóknak és a piacnak, hogy pontosan hogyan képzeli el a szegmens termékeinek jövőjét.
A keresőóriásnak és gyártópartnereinek láthatóan komoly lemaradást kell behozniuk, miután a piacon nemcsak az Apple, de a Samsung is szorongatja őket. Bár a dél-koreai gyártó eleinte maga is szerencsét próbált az Android Wear platformon, mára teljesen saját Tizen szoftverére váltott.