A tehenek járását figyeli a mesterséges intelligencia

Kapcsolódó cikkek

A tehenek járását figyeli a mesterséges intelligencia

A tehenek járását figyeli a mesterséges intelligencia

IoT Podcast

1 perc

A NAK TechLab egyetemi ötletversenyének első helyezettje a CowBaj csapata lett.

A teljes adást itt hallgathatja meg:

A tervezett megoldásuk a szarvasmarhák különféle kondícióit mérné. Egészen pontosan az állatok esetleges sántaságát szűrnék ki digitális, automatizált módszerrel.

A nehezebben mozgó tehén ugyanis kevesebb tejet ad, és tenyésztés esetén kisebb a reprodukciós rátája is. Emiatt célszerű tudni, melyik állat járásával van baj. 5 tehénnél még csak-csak látni, de 1500 jószágot szabad szemmel ellenőrizni szinte lehetetlen.

Erre lehet majd megoldás a CowBaj rendszere, amely az ötletből már a megvalósítás szakaszában van, igaz, sok még a munka. A fiatal IT-csapat természetesen tenyésztőkkel és állatorvosokkal is együtt dolgozik.

Az ötletgazdák jelenleg a referenciaanyagukat készítik, első lépésben kamerákat helyeztek el egy telepen, és felvételeket készítenek az állatokról. Szakemberek segítik őket abban, hogy melyek az egészséges és melyek a kezdetben nehezen észrevehető sántaság jeleit mutató állatok.

A következő fázis, hogy ezeket a felvételeket egy mesterséges intelligencia modellbe betáplálják, és betanítják a programot arra, hogy kiszűrje a sánta szarvasmarhákat, majd egy adatbázisban vagy applikációban eltárolja ezeket az adatokat.

A Trend FM adásában arról is szó volt, hogy később más állatoknál is kapóra jöhet ez a megoldás. A fejlesztési kihívások egyike, hogyha újabb helyszíneken, más szögben helyezik ki a kamerákat, akkor a „mindentudó” algoritmusokat az ilyen változtatások értelmezésére is be kell tanítani.

Csabai Bencével, az egyik fejlesztővel Szűcs Péter beszélgetett az IoT Zóna műsorban.