Robotok ezrei segíthetik az emberek munkáját Magyarországon
Robotok ezrei segíthetik az emberek munkáját Magyarországon
2022. február 24.
Az egyetlen nagy hazai robotgyárat üzemeltető Enjoy Robotics Zrt. ügyvezetője szerint a következő három évben több ezer gép állhat munkába a hazai vendéglátásban és az egészségügyben. A foglalkoztatók most még félreértik ezt a kérdést, de a munkaerőhiány miatt is egyre inkább felértékelődhet a robotok szerepe.
A teljes adást itt hallgathatja meg:
Sokan attól tartanak, hogy a robotok elvehetik az emberek munkáját, ettől a gyártócég vezetője szerint nem kell tartani, sőt például a vendéglátásban is tapasztalható munkaerőhiány mérséklésére kifejezetten jól jöhetnek ezek a megoldások. Jelentős terheket levehetnek a dolgozók válláról, megkönnyítve ezzel a pincérek munkáját és felgyorsítva a kiszolgálást. Sőt, egy robotba fektetett beruházás már önmagában a reklámértéket tekintve is megtérülhet – emelte ki Csizmazia Tibor.
A látogatók az Enjoy Robotics bemutatótermében megtekinthetik a világ vezető robotgyártóinak fejlesztéseit, és összehasonlítják azokat a magyar gyártású termékekkel. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy nyelvi szempontból még az út elején járunk.
„A mesterséges intelligencia az angol nyelvterületen olyan szintre fejlődött, hogy mostanra már híranyagokat is tudnak írni a robotok. A hatalmas adatbázisoknak köszönhetően az MI-t meg lehetett tanítani arra, hogy szinte emberszerűen fogalmazzon meg kérdéseket. Magyar nyelven ez sokkal nehezebb” – fejtette ki az ügyvezető. Természetesen a hazai fejlesztések is sok mindenre képesek már. Jelenleg a „betanítás” leegyszerűsítve úgy zajlik, hogy megtanítják a gépeknek a különféle kérdéseket és az azokra adott válaszokat.
„Az egyszerűbb robotok alkalmasak arra, hogy üzenetszinten, egyirányúan kommunikáljanak. Ez azt jelenti, hogy amikor kiérkeznek az étteremben az asztalhoz, akkor köszöntik a vendégeket, jó étvágyat kívánnak nekik, és javasolják, hogy vegyék le a tálcáról az ételt. Mivel a háttérben folyamatosan zajlanak a fejlesztések, így a robotok is egyre több mindent képesek lesznek elsajátítani, akár a vendégek reakcióinak megfigyelése révén is – tette hozzá.
A Violetta fertőtlenítő robot elsősorban kórházi környezetben használható. Ez z önjáró berendezés UV-C sugárzással pusztítja el a mikroorganizmusokat, baktériumokat és vírusokat, köztük a koronavírust. A cég következő lépése egy saját fejlesztésű pincérrobot, továbbá dolgoznak egy nővérrobot létrehozásán is. A Debreceni Egyetem Műszaki Karával kötött együttműködés keretében pedig gyakorlóműhelyt biztosítanak nemcsak a hallgatóknak, hanem a környékbeli szakképzési szolgálatoknak is.
A szakember szerint stratégiai kérdés, hogy Magyarországnak is legyen erős robotgyártási iparága. Ezzel együtt az Enjoy Robotics nem csak saját termékekben gondolkodik. Erre példa, hogy egy kedvezőbb árú, kínai gyártmányt is továbbfejlesztenek.
„Habár a magyar fejlesztésű és gyártású szerkezetek ennél drágábbak, viszont lényegesen szociálisabbak. Nem véletlen, hogy az etorobotika is egy magyar kutató által megálmodott tudományág. Ennek lényege, hogy miként lehet szociálisan beilleszteni egy robotot a munkahelyre. Fontos tehát, hogy nem ipari robotokról beszélünk, hanem szociális csapatokról. Mi nem a tömeggyártásra koncentrálunk, hanem arra, hogy ezek a robotok kellemesebbé tegyék az életünket, ne pedig csak gépekként végezzenek el bizonyos feladatokat” – összegezte Csizmazia Tibor.