Útdíj: így is elkerülhető a bírság

Útdíj: így is elkerülhető a bírság

Útdíj: így is elkerülhető a bírság

közszolgáltatás

3 perc

Magyarországon folyamatosan nő az elektronikus útdíjbevallásra alkalmas OBU fedélzeti eszközök száma. Az egyik közreműködő cég úgy látja, hogy ugyan egyre nő az útdíjfizetők tudatossága, de a figyelmetlenség, valamint a rendelkezésre álló riasztási funkciók hanyagolása miatt sokan egyébként elkerülhető bírságokat kénytelenek fizetni.

A megtett úttal arányos, HU-GO útdíjfizetési rendszer 2013. júliusi bevezetése óta az elektronikus útdíjfizetésre használt fedélzeti eszközök száma folyamatosan gyarapodik. Eközben a fuvarozók tudatosságának bizonyítékaként, a rendelkezésre álló egyenlegek is növekednek, és az októberi összesítések szerint már az 5,3 milliárd forintot is elérik. A lassuló ütemben, de még mindig növekedő volumen miatt a felhasználók folyamatos, ám változó intenzitású ellenőrzésnek vannak kitéve. 

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) adatai szerint a hazai járművek OBU (On-Board Unit) penetrációja idén augusztusra már a 97%-ot is elérte.A szolgáltató épp a jogkövető fuvarozók védelméért hozta létre a HU-GO bírságriasztási funkcióját, mely 30 perces adatkiesés (vagyis a központi ellenőrzési rendszer által detektált, vélelmezett vagy megállapított jogosulatlan úthasználat) esetén értesítést küld a felhasználónak. Ha pedig a felhasználó figyelemmel kíséri a rendszer jelzéseit, a bírságot is jó eséllyel elkerülheti. A tudatosságot illetően azonban még lenne hová fejlődni.

Online kassza és e-útdíj: trendek a hazai M2M-szektorbanAz útdíjbevallási közreműködő i-Cell Kft. operatív igazgatója, Farkas Károly kiemelte: „a készülékek alig több mint felénél van aktiválva a bírságriasztási funkció. Ha ügyfelekre bontjuk, még tanulságosabb a kép: a cégek csupán 31,7%-a, azaz a több OBU-t igénybe vevő, nagyobb flottát üzemeltető vállalatok élnek ezzel a lehetőséggel. Az egy-két készüléket használók körében még sajnos sokan nem figyelnek erre, holott egy esetleges bírság a kisebb társaságokat sokkal érzékenyebben érintheti”.

Az i-Cell Kft.-n keresztül futó, százmilliós nagyságrendű szakaszjegyek esetében eddig kevesebb, mint 1%-os arányban keresték meg a társaságot büntetési eljárás megindítása miatt. A megkeresések közül: 

  • 74,5%-ban valamilyen eszközhasználati hiba történt, vagyis a berendezés jelezte a hibát vagy problémát, ezt azonban az üzemeltető vagy gépkocsivezető nem kezelt időben, illetve nem vette figyelembe a készülék jelzéseit. 
  • 6,5%-ban HU-GO adatregisztrációs probléma (rendszám, ID azonosító stb.) jelentkezett.
  • 19%-ban pedig volt szakaszjegy, de az ugrásból vagy menetillesztésből történt hiba miatt mégis eljárást indítottak, a büntetést viszont később elengedték.

„Az eszközhasználati hibák közelebbi megvizsgálásakor azt láttuk, hogy az esetek 55%-ában a felhasználók kikapcsolt készülékkel közlekedtek, 30%-ban tartósan fennálló GSM csatlakozási probléma történt, csaknem 10%-ban pedig nem rendesen adminisztrált, a rendszerről lekapcsolt vagy lecsatlakozott készülék okozta a kellemetlenséget. A fuvarozók önhibáján kívüli vis maior esetek, mint amilyen a készülék- és tápellátási hiba, vagy például a nem kielégítő GPS-jel, csupán az esetek megközelítőleg 5%-ában eredményeztek büntetési eljárást. Vagyis a mi szemszögünkből kijelenthető, hogy nagyobb odafigyeléssel és tudatossággal a bírságolások túlnyomó része is megelőzhető lenne” – összegezte Farkas Károly.