Kívánságlista: erre utaznak az okosvárosok vezetői

Kívánságlista: erre utaznak az okosvárosok vezetői

Kívánságlista: erre utaznak az okosvárosok vezetői

közszolgáltatás

2 perc

A városvezetők az egymással kommunikáló készülékek segítségével elsősorban a közvilágítást és az áramfelhasználást szeretnék átgondoltabbá tenni, emellett zártláncú televízió hálózatot építenének ki.

A Dolgok Internetének egyik kulcsfontosságú piacát az okosvárosok képezik; az egymással kommunikáló eszközök segítségével ugyanis jelentősen lehet javítani a hatékonyságukat és a működésüket. A több millió lakosú metropoliszoktól kezdve a kisebb vidéki településekig, a városvezetők világszerte abba az irányba mozdulnak el, hogy az innovatív technológiáknak köszönhetően intelligensebbé tegyék a városokat. Az utcákon elhelyezett szenzorokkal egyebek között valós időben nyomon lehet követni a forgalmat, összehangolni a tömegközlekedést, az igényeknek megfelelően alakítani a közvilágítást, vagy csökkenteni a torlódások számát.

10 tipp a smart cityhez >>Az okosvárosokra vonatkozó koncepció már korántsem új keletű, biztosan sokan emlékeznek még a Szárnyas Fejvadász, illetve a Különvélemény című filmekre, amelyekben már megjelentek ezek az elképzelések, és a néha futurisztikusnak tűnő megoldások. Az intelligens városok térnyerését támogató nagy mennyiségű alkalmazás és szolgáltatás azt mutatja, hogy a fejlődés megfelelő irányba halad, és számos lépés történt annak érdekében, hogy a lakók mindennapjai könnyebbé és egyszerűbbé váljanak. A problémát a városvezetők számára főként az jelenti, hogy nem tudják, honnan érdemes elindulni; hatalmas szakadék tátong ugyanis a szándék és a gyakorlati megvalósítás között.

A Machina Research piackutató cég mélyebben is beleásta magát, hogy milyen megoldásokkal és technológiákkal igyekeznek világszerte intelligensebbé tenni a városokat a fejlesztők. A vállalkozás elsősorban arra próbált rájönni, hogy mi az a tényező, ami igazán sikeressé tehet egy ilyen kezdeményezést. A felmérés során kirajzolódott néhány jól körülhatárolható trend, ami támpontul szolgálhat azok számára, akik hasonló projektek elindítását tervezik.  

Reflektorfényben az okos utcai lámpák >>A városok havi számláin a legnagyobb tételt alapvetően az utcai közvilágításhoz kapcsolódó áramfogyasztás jelenti. Ebből a szempontból tehát logikusnak tűnik, mért került a városvezetők kívánságlistájának élére az okos világítás bevezetése. Már csupán azzal, hogy a lámpákat energiatakarékos izzókkal látják el, akár 30 százalékkal is lehet csökkenteni az áram-felhasználást. Hogyha ez a megoldás kiegészül szenzorokkal, illetve olyan kapcsolódó szolgáltatásokkal, amelyekkel távolról is lehet szabályozni a világítást, vagy a környezeti feltételeknek – tehát a fényviszonyoknak, vagy a közlekedésnek – megfelelően alakítani, akkor ezzel további 20-30 százalékos spórolás érhető el.

A dolog szépsége, hogy az így megtakarított pénzt aztán egyéb projektekre lehet fordítani, melyek szintén a városok intelligenssé tételét szolgálják. Ahhoz, hogy a költségeket ilyen módon le lehessen faragni, persze komoly tőkebefektetésre is szükség van. Az utcai lámpákban ugyanis ki kell cserélni a HID ("High Intensity Discharge") izzókat LED-ekre, valamint új hálózati infrastruktúrát kell kiépíteni, hogy sokkal átgondoltabbá válhasson az energia-felhasználás irányítása.

Sajnos ezek a kezdeti kiadások eddig sok városvezetőt elriasztottak attól, hogy nekikezdjen a fejlesztéseknek. Mindemellett a költségvetési oldalon jelentkező akadályok szép lassan eltűnnek, hiszen a LED izzók ára folyamatosan csökken, annak köszönhetően, hogy a technológia sokkal érettebbé és kiforrottabbá válik.

Az egymással kommunikáló készülékek egy másik népszerű felhasználási módja, amikor a városokban egy CCTV – tehát zártláncú televízió – hálózatot építenek ki, úgy, hogy mindenfelé biztonsági kamerákat helyeznek el. Bár sokkal jobb lenne, hogyha nem kellene megfigyelés alatt tartani az utcákat, az okos megoldás segítségével vissza lehet szorítani a terrorizmust, és csökkenteni lehet a magas bűnözési rátát. Az eddigi eredmények önmagukért beszélnek; ahol már bevezették a rendszert, a bűnözési arány 20 százalékkal mérséklődött, ami növelte a befektetői bizalmat, és új beruházások elindulásához is hozzájárult.

Forrás: M2M Now, az eredeti cikk szerzője Alex Chau, a Machina Research kutatási igazgatója