Bekamerázhatják a New York-i rendőröket
Bekamerázhatják a New York-i rendőröket
2017. február 10.
A következő két évben a város minden rendőrét testkamerával szerelik fel, jelentette be a város polgármestere, Bill de Blasio és James O’Neill rendőrfőnök.
A kezdeményezés egyébként a Patrolmen’s Benevolent Association-től származik, az ő programjukat karolta fel a város és invesztál jelentős összeget a testkamerákba. De Blasio tweet-üzenetében kicsit homályosan, úgy fogalmaz, hogy a projekt az adófizetők és a rendőrök közös pénzügyi hozzájárulásával valósul meg. A teljes rendőrség kamerákkal való felszerelése egy nagyjából negyedmilliárdos közbeszerzési szerződést jelenthet a gyártók számára az elkövetkezendő 14 évre.
Eldobható kamera segíti az amerikai rendőrség munkáját
A megállapodáson hónapok óta dolgoznak a felek. A város 5 ezer kamerát rendelt a ViuVu-tól, és nyáron már körbejárt egy utasítás-tervezet arról, hogy milyen helyzetekben kell aktiválni a kamerát.
Bizonyos szituációkban ugyanis gondot okozhatnak a felvételek – a tüntetések például úgynevezett alkotmányosan védett tevékenységnek számítanak, ilyenkor a zsaruk nem viselhetnek testkamerát, nem készíthetnek felvételeket. Mivel a tervezet egyelőre nem nyilvános, és New York államban jelenleg nem szabályozza törvény a testkamerás felvételek nyilvános hozzáférhetőségét, nem világos, hogy miként juthatnak majd hozzá ezekhez az adófizetők.
A testkamerák egyre inkább terjedőben vannak, és a felvételek valóban hasznosak lehetnek egy bírósági tárgyalás során, de csak akkor érnek valamit, ha épen és egészben meg is lehet azokat szerezni.
Forrás: The Verge
További cikkek a témában
