Az intelligens város nem létezik?

Az intelligens város nem létezik?

Az intelligens város nem létezik?

közszolgáltatás

2 perc

Vannak olyan szakértők, akik szerint okosváros helyett „csak” okosabb városokról beszélhetünk.

A San Franciscóban tartott júliusi IoT-konferencia egyik panelbeszélgetésén a smart city fejlesztések voltak fókuszban. A szakértők azt járták körbe, hogy egyáltalán mi is az az okosváros, és ennek kapcsán felmerült a kérdés: létezhet-e egyáltalán?

Az M2M Now egyik újságírója moderálta a beszélgetést, és az elsődleges témafelvetés arra irányult, hogy miként támogathatja a Big Data és a tömeges adatelemzés az intelligens települések megteremtését. Ezek után pedig meglepő gondolattal nyitotta meg a panelt.

Szerinte a városok eredendően buták. Az infrastruktúra nagy része ősrégi alapokra épül, amelyeket nem arra terveztek, hogy a települést hálózatokba integrálják. Amilyen „dolgokat” pedig mérni lehetne az okoseszközökkel, azok is elavultak.

Fontos eldönteni azt is, hogy mi a pontos definíciója az intelligens városnak. Az erről gondolkodó vezető portálok is csak amolyan „tudom, ha látom” magyarázatokat adnak. A Cisco két kutatója viszont így definiálta a smart city-t: olyan bővíthető megoldások alkalmazása, amelyek az informatika és a kommunikációs technológiák igénybevételével hatékonyságjavulást, költségcsökkenést és az életszínvonal növekedését érik el.

Ez egy jó kiindulási alap, de ma az okosvárosokhoz kapcsolódó projektek többsége még mindig a mérésekről szól. Mérni kell a forgalmat – de hogyan lehet ezt megtenni, ha az autók 95%-a nem csatlakozik az adott rendszerhez? Mérni kell a víznyomást – hiszen annak ellenére, hogy milyen régóta van kiépített vízvezetékrendszer, még mindig előfordulhatnak szivárgások. Mérni kell a rákkeltő anyagokat – mert még mindig nem tudtunk megszabadulni az azbeszttől, az ólmos festékektől és társaiktól.

Nem arról van szó, hogy a moderátor teljesen lemondott volna a Dolgok Internetéről. Nagyon hasznosnak tartja, hogy az IoT és az M2M (gépek közötti technológia) segítségével rengeteg hétköznapi problémára új megoldást lehet találni. Ezzel együtt szerinte fontos megérteni, hogy a népszerű, nagybetűs Smart City valószínűleg még jó sokáig vagy talán soha nem fog megvalósulni, legalábbis a jelenleg elképzelt utópisztikus formában biztosan nem.

Ahogy a panelbeszélgetés egyik szakértője fogalmazott: a fő probléma, amivel az IoT szembenéz, hogy a komplexnek tartott tényezők (például technológia) kidolgozásánál nehézségekre számítottak, de viszonylag könnyen vették az akadályokat. Viszont minden más – könnyebbnek gondolt – területen (üzleti modellek kidolgozása, folyamatok tervezése, megvalósítás) nem várt nehézségekkel találkoztak.  

Forrás: M2M Now