Okoshotel nyílt Budapesten
Okoshotel nyílt Budapesten
2018. március 14.
A VII. kerületi Nyár utcában nyitotta meg kapuit Európa első négycsillagos, teljes egészében a vendég okostelefonja által vezérelt szállodája.
A KViHotel a TMRW (Tomorrow) Hotels applikáció első demoszállodája. A KVi rövidítés a ’Key Vision a Vision for the Future’, vagyis a jövőt maximálisan előtérbe helyező víziójukra utal.
A vendégek mobilalkalmazás segítségével (is) foglalhatnak szobát, és akár már érkezés előtt 48 órával bejelentkezhetnek. Az okostelefon a Bluetooth-kapcsolat révén egyben a szobakulcs is, sőt késő éjszakai érkezés esetén a szálloda főbejárata is nyitható vele.
A TMRW alkalmazással vezérelhető a szobában a hűtés és a fűtés, és akár sok ezer kilométeres távolságból is beállítható előre, hogy a lefoglalt szobában milyen hőfok legyen az érkezés időpontjában – összegezte a Turizmus.com.
Minden szoba okostévével felszerelt. Az applikációból kérhető extra takarítás, vagy kitehető virtuálisan a „ne zavarjanak” tábla is. A vendég az applikáción keresztül fizethet, rendelhet taxit, miközben a fizetési folyamatait is nyomon követi.
A hotel minimális saját személyzettel működik. A szobalányok munkarendjét egy előre megírt algoritmus szerint a telefonjukra telepített TMRW HK alkalmazás szervezi.
A szállóvendégek kérdéseit virtuális recepciósok válaszolják meg a nap 24 órájában. A segítség bármilyen platformon (Facebook Messenger, Whatsapp, Skype, iMessage stb.), illetve telefonon is elérhető.
További cikkek a témában
