Harc a vásárlókért – Újratervezés jöhet a kereskedelemben

Harc a vásárlókért – Újratervezés jöhet a kereskedelemben

Harc a vásárlókért – Újratervezés jöhet a kereskedelemben

kereskedelem

2 perc

Az üzletek kínálatában egyre több viselhető kiegészítő jelenik meg, a boltok üzemeltetőinek azonban el kell gondolkodniuk azon, hogyan kelhetnek versenyre az internetes áruházakkal.

Ahogy a viselhető technológia egyre inkább bekerül a fejlesztések főáramlatába, a kereskedőknek össze kell fogniuk, hogy megtalálják a választ egy sor újonnan felmerülő problémára. Ezek egyike, hogy a gépek közti kommunikációra épülő eszközöket hogyan helyezzék el megfelelő módon a boltokban, hogy versenyre kelhessenek a webáruházak kínálatával – emelte ki a brit piackutató cég, a YouGov legújabb összegzésében.

A vállalat igazgatója „furcsa fenevadaknak” nevezte az új viselhető kiegészítőket, tekintve, hogy az egymással kommunikáló készülékek egyszerre jelentik létező termékek csúcskategóriás fejlesztését, illetve egy teljesen különálló kategóriát. „Mivel a szenzorokat az innovatív ötletekkel rendelkező vállalatok ékszerekbe, gyűrűkbe és kiegészítőkbe is beszerelik, a kiskereskedőknek fel kell tenniük azt az egyszerű kérdést, hogy hová érdemes tenni ezeket az eszközöket az üzletben” – magyarázta Russell Feldman.

Az okosórák például a fogyasztói elektronika közé sorolhatóak, vagy inkább a többi időmérő mellé kellene tenni őket? A fitneszkarpántoknak a sportosztályon van a helyük, vagy a különleges kiegészítők részlegében? Egészen addig, amíg meg nem születik a konszenzus ebben a témában az áruházak üzemeltetői közt, a vásárlók néha bizony elveszetten bolyonghatnak a boltok polcai között – vélekedik az igazgató.

Az Amazon bedobta magát az okosotthonokban >>A piackutató brit felmérésében csaknem 3 ezer fogyasztó véleményét kérték ki. A tanulmány megállapította, hogy azoknak a vevőknek a 62 százaléka, akik már most is rendelkeznek valamilyen viselhető kiegészítővel, a világhálón vásárolta meg a készülékét.

Az internetes áruházak közül az Amazon bizonyult a legnépszerűbbnek, a válaszadók 31 százaléka rendelt a cég kínálatából. A dobogó második helyét a John Lewis és az eBay szerezte meg megosztva (5-5 százalék), míg a bronzérem a Currys / PC World-nek jutott (3 százalék).

Érdemes kiemelni, hogy a fogyasztók 72 százaléka végzett valamilyen előzetes kutatást, mielőtt megvette volna az eszközt. A vásárlók döntő többsége azonban az internetről származó információk vagy ismerősök ajánlása alapján döntötte el, hogy melyik készüléket válassza, csupán 16 százalékuk sétált be egy boltba, hogy ki is próbálja a terméket.

Vevőkövetés a kereskedelemben >>A számok azonban teljesen máshogy alakulnak azoknak az esetében, akik még nem vették meg az intelligens viselhető kiegészítőjüket. A megkérdezettek több mint fele – 56 százaléka – nyilatkozott úgy, hogy várhatóan a neten fogja megvásárolni a készüléket. Azoknak a 47 százaléka pedig, akik szeretnének egy kicsit közelebbről is megismerkedni a termékkel, úgy tervezi, hogy bemegy egy üzletbe, hogy a gyakorlatban is tesztelje a kinézett eszközt.

Russell Feldman emiatt úgy véli, hogy a kereskedőknek a jövőben sokkal jobban kell pozicionálniuk magukat, hogy versenyre kelhessenek a webes áruházakkal. „Valószínűleg ugyan nagyon sok vásárlót lehet majd látni a boltok polcai között csellengve, akik később az interneten vásárolják meg viselhető kiegészítőjüket, az áruházak üzemeltetőinek akkor is át kell gondolniuk az elrendezést, illetve az üzleti stratégiájukat. Ez az egyetlen mód arra, hogy lehasítsák a saját szeletüket a piaci tortából, mielőtt teljesen kicsúszna az ujjaik közül a lehetőség” – emelte ki az igazgató.

Forrás: The Drum