Befellegzett a nyomtatásnak? Óriási tévedés

Befellegzett a nyomtatásnak? Óriási tévedés

Befellegzett a nyomtatásnak? Óriási tévedés

kereskedelem

2 perc

Sokak szerint az új technológiák megjelenése egyben a nyomtatás korszakának leáldozását jelenti, a gépek közötti kommunikációra (M2M – machine-to-machine) épülő megoldások azonban most új életet lehelhetnek a piacba.

Bár tény, hogy napjaink digitális világában már sokkal gyakrabban olvasunk képernyőről, mint papírról, de ez a trend nem jelenti azt, hogy a nyomtatott anyagok végleg el fognak tűnni. Sokkal inkább úgy tűnik, hogy a technológiát összekapcsolják a nyomtatott elemekkel; okosdobozok, érzékelővel felszerelt árucímkék és intelligens csomagolások áraszthatják el a fogyasztókat.

Ennek egyik kitűnő példája az infokommunikációs technológiák fejlesztésével foglalkozó Insignia Technologies tavaly bemutatott fejlesztése. A vállalat okos ételcímkéi a termékek dobozának felbontása után úgy változtatják a színüket, ahogy az áru veszít a frissességéből. Az intelligens megoldás egyebek között azt biztosítja, hogy a boltok polcaira sose kerüljön lejárt szavatosságú termék, de az elpazarolt étel mennyiségét is csökkenteni lehet. A fejlesztés iránt máris több áruházlánc érdeklődik, így hamarosan egyre sűrűbben tűnhetnek fel a színváltó címkék.

Az intelligens csomagolások figyelemfelkeltőek is lehetnek - ne lepődjünk meg, hogyha a jövőben ránk kacsint a diétás müzli vagy az akciós chips a polcról. Bár ez is jópofa dolognak tűnik, a technológia igazi jelentősége az RFID, vagyis a rádiófrekvenciás azonosításban rejlik. Ha például az RFID címkét a gyógyszeres dobozra teszik fel, akkor segítséget nyújt az időseknek a bevett tabletták számon tartásában.  Az okoscímkék a gyártásban is nagy karriert futhatnak be; az RFID-val ellátott csomagok útja könnyebben nyomon követhető, ráadásul vonalkódra sincsen szükség.

Receptekkel bombázza a vásárlókat a zabpehely >>Ha már fejlesztésekről van szó, akkor mindenképpen érdemes megemlíteni a digitális nyomtatási technológiákkal foglalkozó R.R Donnelley & Sons vállalat elképzelését. A cég szintén előző évben jelent meg a piacon új ötletével, amely a nyomtatói elektronika új vonalát nyithatja meg. Az amerikai társaság azt tervezi, hogy olyan NFC (Near Field Communication) és RFID technológiával legyártott címkéket állít elő, amelyek megjelenhetnek termékek csomagolásán, de akár borítékokon, katalógusokon, magazinokban és egyéb felületeken is.

Persze azért még vannak akadályok az okoscsomagolások térhódítása előtt. Nem túl meglepő módon az intelligens megoldások egyelőre jóval drágábbak, mint a „hagyományos” technológiák, bár az áruk egyre csökken. Az máris bizakodásra ad okot, hogy az R.R. Donnelley-hez hasonlóan számos más vállalkozás jelenik meg innovatív ötletekkel a piacon, ezzel elősegítve az új technológiák elterjedését. A cégek erőfeszítései persze csak akkor kecsegtetnek sikerrel, ha a fogyasztók is felismerik, mennyire megkönnyítik életüket az egymáshoz kapcsolódó használati tárgyak és áruk. Szakértők szerint a felhasználók pár éven belül már elvárják majd azt, hogy csatlakozni tudjanak az őket körülvevő termékekhez, kezdve a pizzás dobozoktól az allergiás gyógyszerek csomagolásáig. Ez az új világ pedig elsősorban az M2M segítségével születhet meg.

Forrás: Connected World