A nők nyitottabbak a technológiai újításokra

A nők nyitottabbak a technológiai újításokra

A nők nyitottabbak a technológiai újításokra

kereskedelem

3 perc

A nők sokkal érdeklődőbbek a technológiai újítások iránt, jobban is élvezik azok előnyeit a mindennapokban, mint a férfiak. Ugyanakkor többször füllentenek arról, hogy értenek-e egy-egy szakkifejezést, és gyakrabban okoz nekik gondot egy film vagy zene letöltése.

Elfogadott nézet, hogy technológiai berendezések és kütyük, valamint a hozzájuk kapcsolódó innovatív szolgáltatások inkább a férfiak érdeklődését keltik fel jobban, ők alkotják ezek legfőbb vásárlóközönségét. A Samsung 18 európai országot érintő, 10 ezer megkérdezett bevonásával készült felmérése azonban igencsak árnyalja a képet és számos ellentmondásra világít rá. 

A kutatás szerint egészen a 65 év feletti korosztályig a magyar nőket jobban érdeklik a technológiai újítások (32 százalék), mint a férfiakat (26 százalék). Ez az adat nagyjából megegyezik az európai átlaggal, annyi különbséggel, hogy ott 55 éves korig érdeklődőbbek a nők, utána már a férfiakat izgatja jobban a technológia világa.

Mindez összefüggésben van azzal is, hogy bármelyik korosztályt vizsgálták is, a női résztvevők nagyobb százalékban válaszolták, hogy az élet minden területén élvezik a technológia vívmányok előnyeit. A 16-24 éves korosztályban a legszembetűnőbb a különbség (férfiak 3 százaléka, nők 20 százaléka), ami a kor előre haladtával mérséklődik, de még 65 év felett is kétszer annyi nő érzi így, mint férfi. 

Érdekes adat, hogy a hölgyek sokkal jobban félnek attól, hogy nem tudják tartani a lépést a technológia újdonságokkal. 16 és 54 éves kor között háromszor annyi nő válaszolta azt, hogy úgy érzi, nem tudja nyomon követni a technológiai fejlődést, mint férfi. Újabb fordulat, hogy 55 év felett viszont már több férfi aggódik emiatt, Európában ez csak a 65 éves kor felett következik be.  

Hiába az élénkebb érdeklődés és a technológiai vívmányok nyújtotta előnyök nagyobb fokú kihasználása a mindennapokban, a nők valahogy mégis gyakrabban kényszerülnek füllenteni azzal kapcsolatban, hogy értenek-e bizonyos technológiai szakkifejezéseket. A hazai válaszadók 11 százaléka mondta, hogy hetente legalább egyszer, de inkább többször előfordul vele ilyesmi, a férfiak 7 százalékával szemben. 

Nyugat-európai országokkal összevetve: Belgiumban mindkét nemnél 6-6 százalék próbálta így leplezni hiányos technológiai ismereteit, Dániában az arány még ennél is kisebb, férfiaknál 3, nőknél 2 százalékot mértek. 

A magyar hölgyek ötöde nyilatkozott úgy, hogy gondja támad valamilyen technológiához kapcsolódó művelettel. Egy film vagy zene letöltése például 21 százalékukon fogott már ki, míg az erősebbik nemnél ez az arány csak 8 százalék. Nemzetközi szinten mindez hasonló gyakorisággal fordul elő a két nemnél. Ezen a téren is a bolgárok adatai hasonlítanak a magyar eredményekre leginkább, náluk a nők 19 százaléka járt már így a férfiak 10 százalékával szemben. 

„Ideje leszámolnunk a nők és a technológia viszonyával kapcsolatos sztereotípiákkal. Meglehet, hogy jelenleg még kisebb arányban képviseltetik magukat a technológiai szektorban, de egyértelmű, hogy a nagyfokú érdeklődésüknek köszönhetően a jövőben a nemi arányok egyre inkább kiegyenlítődnek majd. Különösen igaz ez hazánkban: a legújabb technológiai irányt képviselő viselhető okoseszközökkel például már a magyar nők 8 százaléka rendelkezik, így alig vannak elmaradva a férfiaktól, akiknek 10 százaléka használ ilyen kütyüt. Ez a különbség az egyes nyugat-európai országokban még sokkal szembetűnőbb: 10 és 2 százalék Ausztriában, valamint 9 és 2 százalék Hollandiában, a férfiak javára” – nyilatkozta Nyilas Orsolya, a Samsung magyarországi vállalati kommunikációs vezetője.