Expók a világ körül: merre halad az okostechnológia?

Kapcsolódó cikkek

Expók a világ körül: merre halad az okostechnológia?

Expók a világ körül: merre halad az okostechnológia?

IoT Podcast

20 perc

CES, MWC, IFA: a tech cégeknek számos lehetőségük van arra, hogy legújabb fejlesztéseiket bemutassák a nagyközönségnek.

A teljes adást itt hallgathatja meg:

Az eltérések között természetesen a földrajzi különbségeket is ki lehet emelni: a Las Vegas-i CES elsősorban az észak-amerikai piacon jelen lévő vállalatokat vonzza, így például itt sok olyan terméket is bemutatnak, melyeket hiába keresnénk az európai piacon. Ezzel együtt, mivel év eleji szakkiállításról van szó, így a globális bejelentésekre is jó apropóval szolgál.

A technológiai expók sorába illeszkedik a február végi, március eleji Mobile World Congress is, amelyet Barcelonában rendeznek meg. Az MWC kimondottan telekommunikációs tematikájú kiállítás.

Az őszi szezont idén is a berlini IFA nyitotta meg. A szórakoztató elektronikai kiállításon többnyire az Európába is gyártó cégek jelennek meg újdonságaikkal. Idén például a dél-koreai LG is itt mutatta be legújabb csúcstelefonját, a V30-at, mely a korábbi, V20-as verzióval ellentétben már az európai kontinensen is kapható lesz.

Szenzoroktól az RFID-ig

Alapvetően idén sem érkeztek forradalmi újítások, röviden összefoglalva a fejlesztéseket: szinte az összes okoseszköz kicsit gyorsabb, kicsit szebb lett, az akkumulátorok pedig kicsit tovább bírják. A szenzorok tekintetében évek óta nincs igazán új találmány a mobiltechnológiában, a piacon jelenleg egy területen halad az összes gyártó – a minél nagyobb képernyő és a minél kisebb szegélyek felé.

Az újfajta ötletek tekintetében talán a legérdekesebb az a startup volt Berlinben, amely RFID-chipet ültetett a vásárlók kézfejébe: a beépített lapka segítségével belépőkártyás ajtókat is ki lehet nyitni, de az érintés nélküli fizetés is kiváltható.

5G-re készül a világ

Slágertémának számít évek óta az 5G, de ezen a téren sem történt még nagy előrelépés, a háttérben természetesen folynak a fejlesztések. A sebesség tekintetében a felhasználók számára nem feltétlenül lesz látványosan érzékelhető a majdani változás, hiszen a 4G már így is elegendő adatátviteli sebességet kínál.

Az új hálózatok inkább abban különböznek majd a korábbiaktól, hogy az M2M (gépek közötti kommunikáció) és az IoT (okostechnológia) világának elképzelései mentén lesznek felépítve. Így például új szinten garantálhatják majd a biztonságot és megbízhatóságot a több milliárd internetre csatlakozó, egymással kommunikáló eszköz számára. Azt egyelőre csak tippelni lehet, hogy mikorra várható az 5G indulása, de a várakozások alapján ez a 2020-2025 közötti időszakban várható.

A részletekről Szűcs Péter beszélgetett Bodnár Csaba szakújságíróval, a Trend FM-en hallható Szenzor műsorvezetőjével.