Tízből hat IoT-projekt még a tesztek során elbukik

Tízből hat IoT-projekt még a tesztek során elbukik

Tízből hat IoT-projekt még a tesztek során elbukik

gyártás

3 perc

A Cisco kutatása alapján kiderült, hogy a Dolgok Internetéhez köthető IT-projektek 60%-a még a legelején, a megvalósíthatósági próba során kudarcba fullad. A cégeken múlik, tanulnak-e a hibákból vagy sem.

A hálózatszakértő vállalat 1845 IT és üzleti döntéshozót kérdezett meg az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Indiában, a gyártástól kezdve az önkormányzatokon és a szállítmányozáson keresztül az egészségügyig minden ágazatot érintve. A kiválasztás elsődleges szempontja volt, hogy minden vállalat már maga mögött tudhasson, vagy épp dolgozzon egy IoT-projekten.

Hiába növekszik gyorsuló ütemben a Dolgok Internetének piaca, a válaszadók mintegy negyede állította, hogy cége kezdeményezését teljes sikerrel sikerült véghez vinni. Mindezek mellett a Cisco hangsúlyozza, hogy a vállalatok tanulnak a hibáikból: 64% nyilatkozta, hogy az elbukott kezdeményezések végső soron felgyorsították a befektetések ütemét a technológiába. Ugyancsak optimizmusra ad okot, hogy a megkérdezettek 61%-a szerint még épp csak a felszínét kapargatják annak, amit az IoT nyújthat az üzleti életben.

A siker kulcsa a jó kapcsolat

A kutatás arra is kitért, hogy vajon mi lehet a sikeres projekteket segítő legfontosabb tényező. A válaszokból úgy tűnik, a három kritikus tényező mind a feladatokban részt vevő emberekre, kapcsolataikra vonatkozik.

A többség szerint a legfontosabb az IT és az üzleti osztályok szoros együttműködése (54%), a következő két legnépszerűbb tényező a technológia-központú vállalati légkör (49%) és az IoT-szakértők alkalmazása (48%).

Szintén elengedhetetlennek bizonyultak a partneri kapcsolatok: a legsikeresebb kezdeményezéseket végigvivő vállalatok mindegyike több partnerkapcsolat segítségével jutott végig a fejlesztés különböző állomásain, a tervezéstől az adatelemzésig.

Növekvő nézeteltérések

Szintén érdekes a különbség a különböző vállalati területeken dolgozók véleményében. Az IT-szektorban dolgozók szerint nagyobb szükség van a tech-orientált vállalati kultúrára és a megrendelői szempontokra, ezzel szemben az üzleti ágazatok munkatársai szerint a stratégiára, az üzleti hatástanulmányokra és a munkafolyamatokra kell nagyobb hangsúlyt helyezni.

Jól látszik az is, hogy sokkal rózsásabban látják a képet az IT-szakértők: az informatikusok közül háromszor többen értékeltek sikeresnek egy adott projektet, mint az üzleti kollégáik.

Előnyök

Az is kiderül a felmérésből, milyen haszonnal számolhatnak a sikeres IoT-kezdeményezéseket véghezvivő cégek. Első helyen az ügyfélelégedettség növekedése áll 70%-kal, ezt követi a működési hatékonyság (67%) és a termékek/szolgáltatások javuló minősége (66%).

A Cisco vállalati marketingért felelős alelnöke, Inbar Lasser-Raab hozzátette: „napról napra újabb IoT-innovációkkal találkozunk. A vállalatok korábban összeköthetetlennek gondolt folyamatokat kapcsolnak össze. A Dolgok Internetének igazi előnyét az egymással kapcsolatban álló eszközökön túl a megosztott adatok jelentik. A tudás és a tapasztalat összevetésével a cégek olyan pozitív változást érhetnek el, amelyre egy szervezet sem lehet képes egyedül”.

Forrás: Internet of Business