Sörfőzéstől az agyhullámok méréséig: Ezek a magyar startupok győztek

Sörfőzéstől az agyhullámok méréséig: Ezek a magyar startupok győztek

Sörfőzéstől az agyhullámok méréséig: Ezek a magyar startupok győztek

gyártás

2 perc

A Design Terminál pályázatának győztesei idén tavasszal utazhatnak Amerikába, hogy részt vegyenek a világ egyik legjelentősebb technológiai fesztiválján.

Most először öt hazai vállalkozás is lehetőséget kap, hogy díjmentesen csatlakozzon az idei South by Southwest (SXSW) programján bemutatkozó cégekhez. Az ötnapos startup fesztivált 2015. március 13-17. között 22. alkalommal rendezik meg az egyesült államokbeli Austinban.
 
A Design Terminál tavaly novemberben meghirdetett kiírására több mint 50 vállalkozás jelentkezett. A pályázatokat háromtagú szakmai zsűri bírálta el, amelynek tagjai Pistyur Veronika, a Bridge Budapest ügyvezető igazgatója, Somlai-Fischer Ádám, a Prezi társalapítója és Fehér Gyula, a Ustream társalapítója, technológiai vezetője.
 
A zsűri döntése alapján tavasszal a Brewie az otthoni sörfőzőgépükkel, az agyhullámok objektív mérésével foglalkozó Synetiq, a Vidzor az interaktív és platformfüggetlen videók elkészítését, megosztását segítő online eszközükkel, a Notch háromdimenziós mozgásérzékelő moduljával, valamint a Sbrick okostelefonnal vezérelhető játékukkal utazhat az USA-ba.
 
“Izgalmas volt végignézni ezt az erős mezőnyt. Ambiciózus, elszánt, tudatosan építkező kreatív fiatal vállalkozókat láttam, akik tudják mit és miért akarnak, és tesznek is érte. A kiválasztásukkor a szempont elsősorban a professzionalizmus, az innováció, a tudás és a teljesítmény volt” – összegezte Pistyur Veronika.
 
A Design Terminál a nyertes cégek utazási és szállási költségeik térítésén túl a felkészülésben is a vállalkozások segítségére lesz: helyi partnerek bevonásával előre megszervezi azokat az egyeztetéseket, ahol az új üzletfelekkel és befektetőkkel ismerkedhetnek meg.