Kínai együttműködés a jobb felhasználói élményért

Kapcsolódó cikkek

Kínai együttműködés a jobb felhasználói élményért

Kínai együttműködés a jobb felhasználói élményért

gyártás

2 perc

A partnercégek a mesterséges intelligencia és a Dolgok Internete kombinálásával kívánják bővíteni az okosmegoldások nyújtotta lehetőségeket.

Az online szolgáltató Baidu és az elektronikával és szoftverekkel foglalkozó Xiaomi egymás erősségeit felhasználva próbálják fokozni az okos felhasználói élmény minőségét.

Lei Jun, a kínai Xiaomi alapító elnöke szerint a cége nagy áttöréseket ért el a mesterséges intelligenciához kapcsolódó technológia és termékek területén, a szintén kínai Baidu pedig a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hang-, kép- és természetesnyelv-feldolgozás, valamint a mélytanulás (deep learning) szektorában fejleszt eredményesen. Az összefogás annak reményében jött létre, hogy így még több emberrel tudják majd megismertetni a mesterséges intelligencia technológiában rejlő lehetőségeket. 

Az együttműködés része továbbá, hogy következő szintre akarják emelni a technológia fejlesztéseket. Ebben nagy segítségükre lehet az, hogy az IoT-piac egyik vezető cége a Xiaomi, és munkatársai nagy szakértelemmel bírnak az intelligens hardver, a nagymennyiségű adatkezelés és az intelligens eszköz ökoszisztéma működtetésében. Emellett a Baidu AI-rendszerét, a DuerOS-t is szeretnék minél inkább kamatoztatni, olyan információs ökoszisztémát felhasználva az IoT-ipar előmozdítására, amelyhez hasonló egyelőre nem található a piacon.

A páros a hangfelismerés, a számítógépes látás, a természetesnyelv-feldolgozás, a tudásgráfok, a mélytanulás, a kiterjesztett és a virtuális valóság területén kezd majd újításokba.

Forrás: IoT Tech News