Itt a vége: búcsúzik a Dash Buttontól az Amazon

Kapcsolódó cikkek

Itt a vége: búcsúzik a Dash Buttontól az Amazon

Itt a vége: búcsúzik a Dash Buttontól az Amazon

gyártás

1 perc

Az okosgombokon keresztül érkező árumegrendelések augusztus végéig adhatók le.

A kifogyóban lévő háztartási eszközök (például mosószerek) gyors utánrendelésére kifejlesztett Dash Button gyártását a kereskedelmi cég már korábban leállította. A CNET értesülései szerint szeptember elsejétől azonban a teljes programot megszüntetik, azaz nem fogadnak a gombon keresztül érkező megrendeléseket sem.

A hír elsőre kissé meglepőnek tűnhet, mivel annak ellenére, hogy az Amazon februárban beszüntette a Dash Button értékesítését, a vállalatnál azt ígérték, hogy továbbra is támogatják az azokon keresztül történő vásárlást, mindaddig, amíg a felhasználók igényt tartanak minderre. A cég szóvivője azonban nemrég úgy nyilatkozott, hogy a használat azóta jelentősen csökkent, ami tulajdonképpen indokolja a küszöbön álló befejezést. Ugyanakkor ez nemigen illik bele az Amazon koncepciójába, ami elméletben arról szólna, hogy megkönnyítik – nem pedig megnehezítik – a vásárlást.

Az okosgombokat még 2015-ben mutatták be. A cél az Amazonról történő rendelés egyszerűbbé tétele volt. Az ötlet keretében öt dollárért lehetett megrendelni az adott termékhez kapcsolódó gombot – legyen szó különféle mosószerről, papírtörlőről vagy éppen a fogkrémről. Az eszközt a lakás bármely pontján elhelyezve a felhasználók egyetlen gombnyomással tudták utánrendelni a fogyóban lévő termékeket.

Az évek során azonban az internetes kereskedőóriás megváltoztatta stratégiáját és az Alexa virtuális asszisztens használatával inkább magára a termékrendelésre koncentrált. Az Alexa ugyanis bizonyos szempontból sokkal univerzálisabb megoldást jelent, hiszen használatával a hangutasításoknak köszönhetően gyakorlatilag bármi megrendelhető. A Dash Buttont viszont konkrét termékekhez kapcsolódott, így egy-egy gombbal csak az adott árut lehetett megvenni.

Forrás: