Íme, a robot, ami elvégzi a piszkos munkát
Íme, a robot, ami elvégzi a piszkos munkát
2020. március 09.
Szakemberek szerint leginkább az angolul 3 D-vel jellemzett: dangerous (veszélyes), dull (unalmas) vagy dirty (piszkos) munkákat érdemes automatizálni. Idesorolják a nyilvános vécék takarítását is. A Somatic takarítórobotja pedig éppen ezt a tevékenységet hivatott kiváltani.
A New York-i startup a Berkeley Egyetemen tartott, robotikával és mesterséges intelligenciával foglalkozó rendezvényén mutatkozott be; első termékük a nagyméretű, gépesített takarítóberendezés.
A cég vezetője szerint a készülék leginkább egy olyan mini fridzsiderre hasonlít, melynek az elejére robotkart erősítettek. Michael Levy, aki a műszaki dolgokért felelős, Eugene Zasobával együtt alapította a startupot, személyes tapasztalatai is inspirálták a tervezésben. Saját családi éttermükben ugyanis ő is részt vett a takarításban.
A szabványmosdókat célozták meg
Az amerikai mosdók ideális terepet jelentenek a feladathoz, hiszen minden bennük található berendezési tárgy rögzítve van. Ráadásul az 1994 után épült nyilvános helyek mindegyike meg kell, hogy feleljen az akadálymentesítést megkövetelő, úgynevezett ADA-szabványnak.
Ez a kiszámítható dizájn robotikai szempontból is előnyt jelent. Mivel a helyiségek berendezése állandó, így a gépeket csak egyszer kell betanítani az adott tér tisztítására. A csapat távolról, virtuális valóság szimuláción keresztül trenírozza a gépet, hogy hová fújjon tisztítószert, hol töröljön vagy porszívózzon, és hol szükséges a felület szárítása.
Ha a betanítás megtörtént, a robot munkába állhat. A helyszínen különféle szenzorok, köztük lézeres távérzékelő (LIDAR) segítségével közlekedik, szükség esetén még az ajtókat is kinyitja és használja a liftet. A napi nyolc órányi munkára képes masina takarítás után feltölti az akkumulátorait, és pótolja a kifogyott tisztítószereket.
A startup leginkább a repülőtereket, kaszinókat, irodaépületeket és más, nagyméretű nyilvános mosdókkal rendelkező helyeket célozza meg. A gép – kipróbálás után – havi nagyjából ezer dollárért bérelhető. A Somatic már most több ügyféllel szerződött, köztük az egyik vezető amerikai technológiai céggel, melynek helyiségeit már az ő robotjuk takarítja.
Az első modell 50 ezer dollárnyi saját erőből, illetve a Somatic 300 ezer dollárjából készült, ez utóbbiból 150 ezer dollár a SOSV tőkebefektetési alapból származott.
Forrás: