Így egyesítette a vállalati IoT-megoldásait az SAP

Így egyesítette a vállalati IoT-megoldásait az SAP

Így egyesítette a vállalati IoT-megoldásait az SAP

gyártás

1 perc

A német szoftvergyártó Dolgok Internetéhez köthető fejlesztései már régóta elérhetőek a cégek számára, most azonban ezeket egyetlen csomagba gyűjtötték a könnyebb használat érdekében.

Májusban jelentette be az SAP, hogy Leonardo néven egyesíti és egy megoldásban integrálja különböző innovatív fejlesztéseit, úgy mint a gépi tanulás, az Internet of Things, a Big Data, az analitika és a blockchain technológia – számolt be róla a HWSW.

A csomag tehát gyakorlatilag nem új termék, sokkal inkább a korábban is elérhető különböző modulok összefoglalója. Emellett az SAP elérhetővé teszi a fejlesztői irányelveket és programcsomagokat is, melyek segítségével bárki új modulokat tervezhet a rendszerbe.

A vállalat elmondása szerint a rendszer együttműködik a nagy felhős infrastruktúra-szolgáltatásokkal, mint például a Google Cloud Platform, a Microsoft Azure vagy az AWS.

Ahogy azt a hírportál is megjegyezte, az egyes elemek közül még nem mindegyiket lehetett működésben látni, többségük pilotprojekt vagy csak egyes partnerek számára elkészített megoldás. Az általuk megkérdezett szakértők szerint még sehol nincs példa a csomag minden elemének egyidejű használatára sem.

Mindenesetre a Leonardo jól példázhatja, hogy milyen új technológiai lépések szabhatják át a cégek működését, ilyen például a „digitális főkönyvként” is értelmezhető blockchain technológia vagy a munkaerőpiacot átformáló gépi tanulás.