A gépek egyre jobban értenek a szóból

A gépek egyre jobban értenek a szóból

A gépek egyre jobban értenek a szóból

gyártás

2 perc

Napjainkban egyre több olyan eszköz jelenik meg, amely hangvezérléssel működik, és hamarosan eljön az idő, amikor már szinte mindegyikük hallgatni fog ránk.

Ezáltal nemcsak a kezünk szabadul fel, de a fejlődés azt is lehetővé teszi, hogy az egyes készülékek – és a mögöttük álló szolgáltatók – minden eddiginél jobban megismerhetnek minket. Veszélyes lehet ez? A NetIQ szakértői szerint a vállalati informatikában már vannak jól bevált módszerek, amelyek irányt mutathatnak a témában.

Egyre több olyan hangfelismerő technológia létezik, mint például a Siri, a Cortana, a Jibo, az Alexa vagy éppen a Google erre kifejlesztett megoldása, amelyek képesek megérteni az emberi beszédet, és reagálni arra. Ezzel párhuzamosan többféle olyan készülék jelenik meg, amelyek futtatják ezeket a technológiákat, és az elkövetkező években várhatóan ugrásszerű lesz a növekedés ezen a területen.

A szavainkra figyelő rendszerek az otthonainkat, autóinkat, irodáinkat is meghódítják a jövőben. Az otthoni IoT-technológiák (Internet of Things – Dolgok Internete), így például a Google Nest vagy az Amazon Echo ígérete szerint hamarosan úgy irányíthatjuk az otthonunkat, hogy a legtöbb eszközt nem kell kézzel vezérelnünk. 

Eladó a magánszféránk?

Az előnyök mellett azonban egy elkerülhetetlen kérdésre is figyelmet kell fordítani: kihez is beszélünk pontosan? Ugyanis természetesen nem egy egyszerű gép hallgat bennünket, hanem szolgáltatások teljes ökoszisztémája, amelyeket arra fejlesztettek ki, hogy elemezzék a szavainkat, gesztusainkat. 

Nincs mese, a lakása mindent tudni fog önről

Ezek az adatokat pedig arra is használhatják a szolgáltatásokat nyújtó cégek, hogy ma még egyelőre elképzelhetetlen alapossággal megismerjenek bennünket és szokásainkat. Ezen tudás fényében az eszközök és szolgáltatások hamarosan akár a gondolatainkat is képesek lesznek kitalálni – utalnak a most még sci-fibe illő lehetőségekre a NetIQ szakértői.

Óriási lesz a digitális lábnyomunk

Már mostanra is hozzászoktunk ahhoz, hogy a technológia rengeteget tud rólunk. Az internetes rádiók lejátszási listákat állítanak össze nekünk, weboldalak minket érdeklő témákat, esetleg termékeket ajánlanak az online viselkedésünk alapján. A jövőben pedig azt sem kell megmondanunk a tévénknek, melyik csatornát akarjuk nézni, mivel az okosotthonunk magától javasol nekünk műsort attól függően, amit érzékel. 

Ehhez figyelembe veszi, milyen hangulatban vagyunk, ki van még velünk a szobában, milyen hangokat észlel, vagy azt, hogy mit szoktunk csinálni az adott napszakban. Mivel mindenre szóban reagálhatunk, a digitális lábnyomunk óriási lesz, hiszen az eszközök minden egyes arcrándulást, szemforgatást vagy elnyomott ásítást csendben elmentenek és elemeznek.