Viselhető kiegészítőkkel az asztma ellen

Viselhető kiegészítőkkel az asztma ellen

Viselhető kiegészítőkkel az asztma ellen

egészség

2 perc

Az Egyesült Államokban több kutatás keretében vizsgálják, hogy miként lehet az m-Health, a felhőalapú platformok és az elektronikus nyilvántartások segítségével kiszűrni a gyermekkori asztma kiváltó okait, és előre jelezni a rohamokat.

A munkában a Kaliforniai és a Dél-kaliforniai Egyetem kutatói vesznek részt. A cél egy olyan m-Health (mobil eszközökkel támogatott egészségügyi) platform létrehozása, amely biometrikus adatok, valamint hosszú távra visszavezethető környezeti információk mérésével segít a gyermekkori asztma kezelésében. Egy esetleges roham esetén pedig figyelmeztetést küld a gyerekeknek, a szülőknek és a gondozóknak is.

Játékosan gyógyulhatnak a gyerekek

„Az asztma a leggyakoribb krónikus gyermekkori betegség, ami hatással van mind a közegészségügyre, mind az orvosi költségekre és az életminőségre is” – hívja fel a figyelmet Alex Bui, az egyetem radiológiai professzora, a tanulmány vezető kutatója. „Célunk, hogy előre látható legyen egy esetleges roham bekövetkezésének valószínűsége, így az még időben megelőzhető legyen” – tette hozzá a szakértő.

A négy éve tartó munka célja olyan viselhető kiegészítők (karórák, szenzorok) tervezése, melyek a precíz méréseket a felhőbe továbbítanák, így azok egyből az egészségügyi nyilvántartási rendszerekbe kerülnének. A platform továbbá követné az időjárási információkat, a levegő minőségére, pollenszintjére vonatkozó és egyéb adatokat – az iskolában és otthon található szenzorokon keresztül. Ezután ezeket összevetve riasztást küldene, ha a program úgy ítélné meg, hogy valószínűsíthető a rosszullét bekövetkezése.

Az alkalmazás tárolná a korábbi rohamokra vonatkozó adatokat, így az egészségügyi szolgáltatók egyénenként mérhetnék fel a tendenciákat, más applikációk segítségével pedig a teljes lakosságra vonatkozóan is nyerhetnének információkat.

A szülőket és a gyermekeket így időben lehetne figyelmeztetni az esetleges rohamokra: például, ha legutóbb a tengerparton lett rosszul a gyermek, akkor strandolás előtt a készülék értesítést küldene a szülőknek, hogy az inhalátort és a gyógyszereket nehogy otthon hagyják.

Forrás: mHealth Intelligence