Digitális egészségügy: elstartolt a Novartis startupversenye

Kapcsolódó cikkek

Digitális egészségügy: elstartolt a Novartis startupversenye

Digitális egészségügy: elstartolt a Novartis startup versenye

egészség

2 perc

Ötletfázisú és már működő megoldással bíró csapatok jelentkezését egyaránt várják. Elsősorban két kihívásra keresnek digitális megoldást: egyrészt az orvos-beteg találkozók adminisztrációs terheinek csökkentésére, másrészt a szklerózis multiplex (SM) betegség korai felismerésének elősegítésére.

A svájci gyógyszeripari cég keresi azokat az együttműködési lehetőségeket, melyek keretében a technológiai ökoszisztéma szereplőivel közösen fejleszthet ki, vagy skálázhat fel olyan digitális megoldásokat, melyek elősegítik a betegek életminőségének javítását és életkilátásainak meghosszabbítását.

A nyertes csapat projektje megvalósításában együttműködhet a gyógyszeripari vállalattal, 3 millió forint összértékben médiamegjelenést, valamint az MFB csoporthoz tartozó Hiventures-től gyorsított eljárás keretében befektetési lehetőséget kap. Az előzsűrizés során kiválasztott hat döntős vállalkozás a szeptember 30-i Digital Health Summit konferencián személyesen mutathatja be projektjét a zsűrinek. A jelentkezés határideje 2021. szeptember 12.   

Digitalizációval a gördülékenyebb betegellátásért

A versenyt több valódi, fennálló probléma hívta életre. Köztudott, hogy a magyar orvosok a szakrendelőkben töltött idejük jelentős részét adminisztrációra fordítják. Ennek oka többrétű, ilyen például, hogy az adatok különböző helyeken és formában (online/offline) érhetők el. Egy részük a betegeknél, míg más részük a kórházi rendszerek valamelyikében vagy az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) találhatók, ezért komplex feladat, és sok időráfordítást jelent az információk szintetizálása.

A betegekkel történő, jellemzően ismétlődő, a konkrét állapotukra vonatkozó kérdések és az ezekre adott válaszok rögzítése is sok időt vehet igénybe. A Novartis Digital Health Startupverseny keretében olyan megoldásokat keresnek, amelyek az orvos-beteg találkozók gördülékenyebbé tételét célozzák meg.

A verseny másik fókuszpontja a gyógyszercég egyik fő terápiás területét, a szklerózis multiplex (SM) betegséget érinti. Ezzel kapcsolatban nagy kihívás a betegség előrehaladásának időben történő felismerése, így erre keres a vállalat digitális megoldásokat. A kiírás részletei itt találhatóak meg.