A jövő gyógyszeriparában elkerülhetetlen a digitalizáció

A jövő gyógyszeriparában elkerülhetetlen a digitalizáció

A jövő gyógyszeriparában elkerülhetetlen a digitalizáció

egészség

2 perc

A szektor jövője az egyik legizgalmasabb és a legnagyobb érdeklődésre számot tartó téma az automatizáció és az ipar 4.0 témakörében. A szektorban ugyanis átlagon felüliek az üzleti lehetőségek, emellett pedig az egyik leginnovatívabb szegmensek közé tartozik, miközben képes erre a megfelelő mennyiségű tőkét allokálni.

Nem véletlen tehát a nagyfokú érdeklődés az iparág iránt, legyen szó állami szereplőkről, globális nagyvállalatokról, mozgékony startupokról vagy akár digitális megoldásokat és technológiákat kínáló cégekről. A hazai Digital Health Summit konferenciát az ő részvételükkel rendezik meg szeptember 30-án, melyen az egészségipar legfontosabb szereplői képviseltetik magukat.

Habár a gyógyszeripart hagyományosan az erősen válságálló szektorok közé soroljuk, a 2020-as koronavírus-válság azonban ezt az iparágat is korábban nem látott kihívások elé állította. Ennek következtében az új technológiák által nyújtott lehetőségek kiaknázása még fontosabbá vált, mint azelőtt.

A szektor átalakulása a gyógyszeripar minden folyamatában jelen van – legyen szó kutatás-fejlesztésről, klinikai vizsgálatokról, gyártásról, értékesítésről vagy vásárlói kapcsolattartásról. A többi között például a folyamatok automatizálása, az emberi hibalehetőség kiküszöbölése, a big data felhasználásának lehetőségei, a kibervédelem, valamint a betegkommunikáció és a telemedicina is mind meghatározó és jelentős pontjai a digitális átalakulásnak.

Piaci szakértők szerint a digitalizáció elsősorban az új gyógyszerek piacra kerülésének időtartamán tud rövidíteni. Az iparág manapság két fő kihívással szembesül: a digitális fogyasztói kereslet oldaláról eltolódik az igény a gyorsabb, pontosabban meghatározott betegigények alapján kialakított betegprogramok iránt, amelyek a gyógyszeres terápiákon túlmutatnak, és ahol az innovatív megoldások kiemelkedő szerepet kapnak. Továbbá egyre fontosabbá válik a minél gyorsabb gyógyszer-, illetve vakcinafejlesztés, mely területen a gyors adatfeldolgozásban és bizonyos kísérletek digitalizációjában, modellezésében és analízisében van fontos szerepe az új technológiának.

Hazánkban is egyre forróbb téma a digitalizáció

A Digital Health Summit konferencián számos neves és elismert, magyar és nemzetközi vállalat vesz részt előadóként vagy kerekasztal-beszélgetésben közreműködőként, a rendezvényen továbbá az állami- és magánegészségügyi piac legfontosabb szereplői is képviseltetik magukat.

Az egyik fő előadó dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter lesz. Az Országos Kórházi Főigazgatóság képviseletében Szabó Bálint informatikai főigazgató-helyettes a digitális egészséginformatika aktualitásairól szóló előadásában arról beszél, hogy hazánk a digitális egészségügy alapjainak lerakásában élen járt az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) 2017-es bevezetésével és országos szintű kiterjesztésével.

A gyógyítási folyamat digitális nyomon követése, az ellátórendszer informatikai megoldásainak egységesítése, a telemedicinális fejlesztések és a mesterséges intelligencia nagyobb mértékű alkalmazása még inkább hozzájárulnak a digitális egészségügy fejlődéséhez.

A konferencián az Innovációs és Technológiai Minisztériumot (ITM) Gulyás Tibor innovációért felelős helyettes államtitkár képviseli, aki a Digitális fejlesztések az állami egészségügyben című panelbeszélgetésnek is az egyik résztvevője. A panelbeszélgetésben részt vesz továbbá dr. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár, valamint Szabó Bálint.