Az első járművek ugyan még csak csomagot szállítanak, de onnantól nincs megállás.
Az elektromosroller-megosztó tovább terjeszkedik a városi mikromobilitás terén.
Az ANRA Technologies vezető szerepet tölthet be a kapcsolódó projektekben.
A smart city fejlesztésekből a városállam sem maradhat ki.
A szolgáltatást eddig 46 ezer utas vette igénybe 240 ezer villamosút során.
A kutatási eredmények biztatóak, de jócskán messze vannak még a működőképes rendszertől.
A Dolgok Internete 2018-ban is nagy hatással lesz a szállítmányozás, a logisztika és az utasszállítás területére. Kiemelt figyelmet kap az innovatív adatelemzés, valamint a szolgáltatott szállítmányozás is.
Az „intelligens város”, illetve „intelligens közösség” kifejezések az ezredforduló óta terjedtek el.
15 éven belül az Egyesült Államokban megtett utak negyedét elektromos meghajtás és önvezető technológia segíti majd.
Az 5G technológia terjedése robbanásszerű fejlődést vetít elő az intelligens város megoldások területén.
Az autósok ötöde már szívesen kipróbálná a technológiát, de a többség még mindig ódzkodik attól, hogy egy gépnek adja át az irányítást.
A Google a tömegközlekedésben is segíthet a nagy mennyiségű forgalmi adatok megfelelő megjelenítésével. A keresőóriás térképszolgáltatása lehetővé teszi nemcsak a megállók és buszútvonalak, hanem a pontos menetrend megjelenítését is, de akár a buszok...
Franciaország, Nagy-Britannia és Hollandia is élen járnak az olyan megoldásokban, amelyeknek köszönhetően napjaink városaikból néhány éven belül okosvárosok lehetnek.
Két klinikát összekötő, nem közútnak számító útvonalon indulhatnak el jövő év elejétől az önvezető buszok, melyek így biztonságosabb keretek közt tesztelhetik a sofőr nélküli technológiát.
A PwC kutatása négy ország 10 városát vizsgálta az okosjövőre való felkészülés alapján.
A német konszern jelenleg 14 iránymutató, okosvárosokhoz kapcsolódó projektet folytat világszerte, a többi között Berlinben, Hamburgban, San Franciscóban és Szingapúrban.
A Transport for London bármely nagyváros számára elérhetővé tenné NFC-alapú jegyrendszerének licenszjogát.
A német vállalat célkitűzése, hogy a megavárosok mobilitási szolgáltatójává válik. A konszern a Boxbergben tartott Bosch Mobility Experience 2017 rendezvényen mutatta be, hogyan alakítaná át a jövő városi mobilitását.
Az idő előrehaladtával és a technológia folyamatos fejlődésével a nagyvárosok is élhetőbbé válhatnak.
Amennyiben kérdései vannak, vagy egy konkrét problémára keres megoldást, a Vodafone IoT-szakértői rendelkezésére állnak. Lépjen velük kapcsolatba!